Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
176 SZILAS GÁBOR a Börzsönyben különösen szembetűnő, ugyanakkor utal az átlagosnál kisebb erőbefektetéssel készített sáncok meglétére, a telepek gyengébb erődítettségi fokára is. Legjobb állapotban természetesen a legkönnyebben megközelíthető oldalakon tanulmányozhatóak, mivel itt érvényesül a legkisebb mértékben a természeti tényezők romboló hatása, illetve maguk a sáncépítők is ezt a szakaszt erődítették meg a legnagyobb gonddal. Jellemző ugyanis, hogy a rájuk áldozott munka fordított arányban állt a hely természetes védettségének mértékével. Ahol meredek, néha sziklás hegyoldal határolja a telepet, alig, vagy egyáltalán nem láthatóak a felszínen erődítésnyomok (pl.: Rustokhegy D-i oldala, Magyarhegy Ny-i oldala,), ellenben a gerinc, nyereg, vagy lankásabb hegyoldal felől olykor többszörös sáncrendszerrel (Kemence-Godóvár (27. tábla 6.)) is találkozhatunk. Néhány település esetében, melyeknek területén az anyakőzet kihantolódása számottevő mértéket ért el, a földvár egyes részein egyáltalán nem emeltek sáncot, hanem a természetes sziklaalakzatokat szervesen beépítették a védmű vonalába, és - feltételezhetően - karó-, vagy paliszádsort helyeztek el a tetejére. E jelenség látványos példája Kemence-Pléska-szikla késő bronzkori földvára, ahol a település szélét szinte teljes hosszában természetes sziklaalakzat alkotja (27. tábla, 7.). A mesterségesen létrehozott sáncok szerkezetére két esetben van értékelhető adatunk. Kemence-Godóvár K-i kettős sáncának belső tagját Nováki Gyula 1967-ben vágta át, mely során egy külső oldalán teljesen, belül részlegesen kőből, valamint földből álló faszerkezetes védművet talált (26. tábla B.).228 Nagybörzsöny-Rustokhegyen ugyanakkor egymásra merőleges elszenesedett gerendanyomokat is megfigyelt, amelyből földdel kitöltött kazettás faszerkezetet rekonstruált.229 A sáncok anyagát adó köveken, valamint a sánc földjében gyakran megfigyelhető égésnyomok eredete még tisztázásra vár. A késő bronzkori erődítések védelmi szerepük mellett - szemben a bronzkor korábbi időszakaival - a települések határát is jelezték, ugyanakkor néhány földvárnál tapasztalható belső osztósáncnak (Perőcsény-Halyagos (27. tábla 4.), Kemence-Godóvár (27. tábla 6.)) a helyi elittel való összekapcsolására egyelőre nincsen bizonyíték. A telepek belső szerkezetéről a kisszámú feltárás miatt szinte semmit sem tudunk. Általánosan elfogadott nézet ugyanakkor, hogy az urnamezős-lausitzi kör területén található, nagyobb alapterületű, túlnyomórészt a HA-B időszakban létesített földváraknak csak egyes, főként közvetlenül a sánc melletti területeit lakták állandó jelleggel. A fennmaradó hatalmas területek nagy része beépítetlen maradt, melyet állattartásra, esetleg földművelés céljából hasznosíthattak. A magyarországi tapasztalatok azonban ezt csak részben tudják megerősíteni,230 ugyanis a terepi megfigyelések több telep esetében a sáncon belül csaknem teljes beépítettséget feltételeznek. Bár a börzsönyi várakban tetszőlegesen húzott kutatóárkok telepobjektumokat nem tudtak megfogni, a Perőcsény-Halyagos, Nagybörzsöny- Magyarhegy, Nagybörzsöny-Rustohegy, Diósjenő-Pogányvár területén végzett terepbejárások gazdag felszíni leletanyagot eredményeztek. E lelőhelyek teljes területét behálózó, házhelyek kialakítására alkalmas teraszok, teraszsorok a meredek hegyoldalak lakhatóvá tételét bizonyítják. Az olykor bonyolult szerkezetű sáncok emelése, a belső terület teraszosítása jelentős humán erőforrást és sok időt vett igénybe, így építését minden bizonnyal csak a szervezettebb, bizonyos mértékben differenciálódott közösségek engedhették meg maguknak. E munkálatok kivitelezésében minden bizonnyal a környező falvakban élő, az erődítést később menedékül használó lakosok is tevékenyen részt vettek. Az egyes erődített telepek fennállásának idejére vonatkozóan kevés adattal rendelkezünk a Börzsöny területéről. A sáncok földjében előforduló leletek egy korai erődítetlen fázis meglétét valószínűsítik, a számos - a kultúrára általánosan jellemző, ám közelebbi korszakolásra alkalmatlan - kerámiatöredék azonban nem ad kellő támpontot a földvárak élettartamára, felhagyásukra vonatkozóan. Mindenképp megemlítendő azonban egy trébelt díszű bronzedény Perőcsény-Halyagosról (7. kép), mely bizonyos leletegyüttesekben való előfordulása alapján egyértelműen a késő kyjatice-lausitzi-gáva bronzipar (HB2) terméke volt.231 228 NOVÁKI-SÁNDORFI-MIKIŰS 1979, 51-52. 229 NOVÁKI-SÁNDORFI-MIKIŰS 1979, 65-68. 230 A Felsőtárkány-Várhegyen a Kyjatice-kultúra népessége közvetlenül a sánc mellett építette fel házait. A telep középső és teljes északi felén nem találtak megtelepedésre utaló nyomokat: D. MATUZ 1992, 34-35. 231 SZILAS 1999b.
