Tóth Judit: Padlássöprések kora. A beszolgáltatás Pest megyében - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 9. (Budapest, 2011)

A beszolgáltatási intézményrendszere - A begyűjtési operatív bizottságok létrejötte és működése

Az OOB tagjai voltak az MDP Központi Vezetősége egyes osztályainak helyet­tes vezetői. így a Párt- és Tömegszervezetek Osztálya, az Agitációs és Propaganda Osz­tály, a Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztály, valamint az Allamgazdasági Osztálynak egy-egy helyettes vezetője. A Begyűjtési Minisztérium mellett a beszolgáltatás végrehajtá­sában illetékes további minisztériumok - Földművelésügyi Minisztérium. Belügyminisz­térium. Igazságügyi Minisztérium, Pénzügyminisztérium, esetleg még a Népművelési Minisztérium - részéről rendszerint a miniszterhelyettesek jelentek meg a testület ülésein. A tömegszervezetek - a DISZ, a DÉFOSZ és az MNDSZ - is képviseltették magukat főtitkáruk vagy helyettesük révén, de az OOB tagja volt még a SZÖVOSZ (Szövetkezetek Országos Szövetsége) főtitkára, az Országos Tervhivatal, a KSH, a Népgazdasági Tanács Titkársága, valamint az MTI és a Terményforgalmi Egyesülés egy-egy megbízottja, vagy éppen a Szabad Nép szerkesztőségének egy munkatársa.270 Az egyes tárcáknak a Begyűjtési Minisztériummal koordinálva el kellett készí­teniük a begyűjtéssel kapcsolatos intézkedési tervüket, amelyet az OOB elé terjesztettek, így például a Begyűjtési Minisztériumnak a Belügyminisztériummal együtt kellett meg­határoznia a tanácsok és az állandó bizottságok begyűjtési feladatait. A Földművelésügyi Minisztérium a csépléssel kapcsolatos teendőket és a tsz-ek begyűjtési terveit kidolgozta ki, míg a Pénzügyminisztérium a terményadók (földadó, mezőgazdasági fejlesztési járu­lék), illetve rendszerint a kivetett kártérítések behajtásáról adott be előterjesztést. Az Igazságügyi Minisztériumnak a fekete cséplések, a beadásukat nem teljesítők elleni eljá­rások kidolgozása, s ezeknek a bírósági joggyakorlatban való egységes érvényre juttatása volt a feladata, a Népművelési Minisztériumnak pedig a tömegszervezetekkel együtt természetesen az agitáció és propaganda területén akadtak teendői.-'1 Az Országos Operatív Bizottság tehát a begyűjtés egész területét érintően hozhatott határozatokat, amelyek az itt felsorolt szervek mindegyikére nézve kötelező érvénnyel bírtak."72 A határozatok végrehajtásáról ezt követően minden szerv jelentés­tételi kötelezettségének eleget téve beszámolt az OOB-nak, az pedig ezek alapján készítette el előterjesztését, amelyet a legfelsőbb pártszervek, a Szervező Bizottság, illetve a Titkárság felé kellett benyújtania. A begyűjtési operatív bizottságokat a közigazgatás minden szintjén meg kel­lett szervezni, így voltak megyei, járási operatív bizottságok, míg városi és községi szinten társadalmi bizottság elnevezéssel jöttek létre. A megyei operatív bizottság elnöke a megyei tanács vb elnöke, helyettese a vb elnökhelyettese lett, míg a titkári posztot a megyei begyűjtési osztály vezetője töl­tötte be. Az imént említett három személyen kívül rész vettek még az üléseken: az 170 MOL MK.-S 276.09. cs. 184. ö.e. Lásd még: MÓL XlX-K.-7-a. 1953. május 6. Az egyes években megalakult operatív bizottságok tagságának összetétele némiképp változott, nem mindig az itt felsorolt tisztségek betöltői vettek benne részt, előfordult, hogy ettől szőkébb testület alakult, vagy esetleg további tagokkal bővült a grémium. : ! MÓL XLX-K-7-a. 1953. május 6. Az itt említett feladatok természetesen nem fedik le a begyűjtés mene­tével kapcsolatos teendők összességét, abból csupán az egyes szerveket érintően egy-egy momentum kiragadására került sor. de ezzel is mintegy érzékeltetve annak szerteágazó voltát. Érdemes azonban megfigyelni az egyes szervekre vonatkozó határozatok megfogalmazásában a szó- használatot. Míg a KV egyes osztályait az OOB rendszerint „felkérte” a feladatok elvégzésére, addig a többi szervet, így a minisztériumokat is. általában „utasította” 59

Next

/
Thumbnails
Contents