Balázs Gábor: A földművelésügyi szakigazgatás története Pest megyében 1944-1950 között - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 8. (Budapest, 2011)

3. A földművelésügyi szakigazgatás Pest megyében 1944 és 1949 között - A szántóföldi termeléssel összefüggő igazgatás, az igazgatási feladatokat ellátó szervek

traktortulajdonosok az anyagokat a termés betakarításáig hitelbe is megkaphatták. A hitelezett összegekről, a felek által igazolt elismervények alapján a termelési bizottsá­goknak pontos nyilvántartásokat kellett felfektetni, a munkaidény lezárásakor pedig erről összeállítást kellett készíteni, és annak egy-egy példányát az adóhivatalhoz és a minisztériumhoz kellett eljuttatni. Ugyanilyen nyilvántartást kellett vezetni a traktor- tulajdonosok részére nyújtott hitelekről is. Végül a miniszter figyelmeztetett arra, hogy bármely visszaélés, az anyagok gondatlan kezeléséből eredő károsodás a legszi­gorúbb megtorlást vonja maga után. A fegyelmi eljáráson kívül a nemzeti vagyon ellen elkövetett bűntettért nemcsak a tett elkövetőit, hanem a körültekintő ellenőrzést elmulasztó hatósági személyeket is népbiróság elé fogják állítani — olvashatjuk az alispán figyelmeztetését a levélben.332 A Pest megyei szántóföldi munkákat később is nagyban nehezítette az elég­telen üzemanyag-ellátás. Az 1947. március 12-én megtartott kerületi gazdasági főfel­ügyelői értekezleten elhangzott, hogy a Közgazdasági Ügyosztály bejelentése szerint a vasellátás legrövidebb időn belül újjá lesz szervezve. Addig ugyanis az iparosok kapták meg a ,,vas utalványokat". Mivel azonban szükséges volt, hogy egyes vas­anyagokhoz (szeg, drót stb.) a gazdák is minél könnyebben hozzájuthassanak, az erre jogosító utalványokat a termelési tanácsok és a termelési bizottságok közreműködésé­vel a gazdasági elöljárók osztották szét a gazdák között.333 * Végül érdemes a Pest megyei szántóföldi termelés fejlődését statisztikai szempontból is áttekinteni. Pest megye, Budapest, 1947 Termés Termésmennyiség, Tonna (Összes gazdaság) Termésátlag, Q/hektár (Összes gazdaság) Búza 45 309 7,0 Rozs 48 450 6,8 Őszi árpa 2410 8,3 Tavaszi árpa 18 895 8,0 Zab 6 231 6,7. Kukorica 100 695 10,8 Vetésterület összesen 356 202; vetetlen terület: 9 272; összes szántóterület: 365 474.334 PML XXI. 4. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye alispánjának ír. b/ Közigazgatási iratok. 1367/1945. PPSK vármegye alispánjának 1945. április 14-i levele a járási föszolgabíráknak, a megyei városi polgármesterek­nek, amelyben az Földművelésügyi Minisztérium 32 182/1945. sz. rendeletét küldte le. ' PML XXIV. 211. Pest Megyei Gazdasági Felügyelőség ir. a' Elnöki ir. 13/1947. Budapest.. 1947. márci­us 29. Duna-Tiszaközi m. áll. Gazdasági felügyelő valamennyi vm-i és Szeged thj Város m. áll. Gazdasági felügyelőségének. (Az 1947. március 12-én tartott kerületi gazdasági főfelügyelői értekezlet anyaga.) nA Dányi. 1979. 52. p. 100

Next

/
Thumbnails
Contents