Schramek László: Az állandó hadsereg eltartásának kérdései a 18. század első felében Pest megye példáján keresztül - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 7. (Budapest, 2011)
II. Az állandó hadsereg ellátásával kapcsolatos kérdések jogszabályi háttere - II.2. Az uralkodói rendeletek
Az 1711 és 1723 közötti években azonban a hadellátás visszatért 1683 és 1699 közötti gyakorlathoz, amikor a húst is természetben adták az elszállásoltalak, és ezek havi elszámolási értéke 1-1 Ft-ot tett ki. A katonák zsoldját alkotó készpénzt 1723-ig a szállásadó rendek, utána a kincstár fizette a hadiadó-befizetésekből. Az egyes katonáknak, illetve egységeknek járó illetmény mértéke a korszakban apró változásokon ment keresztül, de általános jelenségnek tűnik, hogy a fegyveresek zsoldjukból meglehetősen szűkösen tudtak magukról gondoskodni. A lovaknak juttatandó ellátmány értéke a téli félév vonatkozásában 1683 és 1751 között állandó maradt, mind mennyiségét (6 font zab és 8 font széna), mind elszámolási értékét (3 Ft) tekintve. Az adózók a nyári félévben a takarmányozási rend szerint a szabályzatban engedélyezett létszámú katonalovaknak ingyenesen biztosították a legelés lehetőségét, amely gyakorlattól történő eseti eltérésre szórványos adatok már 1713-tól kezdve rendelkezésünkre állnak, de részletesebb szabályozásra csak az 1730-as években került sor. A katonák fizetésére vonatkozó pontok számos kérdést vetnek fel az 1711 és 1722 közötti adóztatással kapcsolatban. Először is figyelembe kell venni, hogy ezekben az években az ország és a törvényhatóságok a hadiadót a concursusokon megállapított porciószám szerint fizették. Az orális porciókat 4 Ft 30 krajcárral, az equilisekét 3 Ft-tal számolták át készpénzre401 A regulamentumok azonban pontosan meghatározták a katonáknak járó fizetés mértékét, és ez a legtöbb esetben - pl. a vértes vagy dragonyos közlegényeknél - nem egyezett meg a fenti összeggel, hanem annál magasabb volt. Ez valójában a lakosság rejtett adóztatását eredményezhette. így az eddigi adószámításokban szereplő összeget leginkább minimumérték közelítő becslésének tekinthetjük. Másodszor itt kell megemlíteni a várak fenntartásával kapcsolatos többletterheket is. A török hódoltság idején számos törvény született, amelyek az erősségek fenntartásához a jobbágyok munkaerejét biztosították. Ezek a jogszabályok a hódoltság megszűntével nem vesztették hatályukat, sőt 1715 és 1723 között az ország lakosságát újabb anyagi követelések elé állították, ekkor ugyanis minden orális porció után napi 3 krajcár, azaz havi 1 Ft 30 krajcár többletet követelt az udvar, azok elfogadott, 4 Ft 30 krajcárt kitevő értékén túl, így ez újabb bújtatott tehertételt jelentett a magyar adófizetőknek. Az ingyenmunkát az 1729. évi 1. törvényben váltotta meg az ország évi 24 000 Ft különadó megfizetésével, majd 1751-ben az újabb adóemelés ezt a tételt is magábaolvasz- totta, és ezzel a gratuitus labor emléke is szertefoszlott. Laktanyák hiányában a katonaság a városi és falusi nem nemes lakosok magánházaiban szállt meg telente. A kvártélyok megyék közötti felosztásáról országos hatáskörű rendi méltóságok és hivatalok, a törvényhatóságok területén belül a nemesi közgyűlés, illetve a városi tanácsülés döntöttek, a falvakon belül a földesuraknak és a bíróknak lehetett szerepe. A kijelölt szálláshelyet megváltoztatni csupán a megye és a Haditanács tudtával és beleegyezésével lehetett. A rendszeresen visszatérő viták hatására 1727. november 28-án 401 Az orális porció átszámítási kulcs nem volt állandó. A Rákóczi-szabadságharc utolsó éveiben még 3 Ft 30 krajcárral számolták át. (ld. Szabó, 45. o.) Ez az összeg 1713-ban emelkedett 1 Ft-tal. (SZABÓ. 374. o.) Az 1717. évi concursus során szintén ezzel az értékkel számolták át Magyarország adótartozását. (Ld. BOROSY-KlSS-SZABÓ, 226. regeszta 105. o.) 78
