Schramek László: Az állandó hadsereg eltartásának kérdései a 18. század első felében Pest megye példáján keresztül - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 7. (Budapest, 2011)

I. A katonaság elhelyezésére vonatkozó intézkedési tervek a 18. század közepéig - I.10. Systematica Commissio javaslatai (1722)

folyamatával, ami a 18. század első felében ment végbe. Az Udvari Kamara tetszését csupán a kihágások visszaszoritásávala foglalkozó rész nyerte meg.34 I. 10. Systematica Commissio javaslatai (1722) Az 1708-1715. évi országgyűlésen elfogadott L1X. törvénycikk egy bizottság felállí­tását rendelte el a hadi, közigazgatási és gazdasági kérdések rendezésére Csáky Imre vezetése alatt, hogy a következő országgyűlés törvényalkotó tevékenységét előkészít- se. III. Károly a testület összehívását 1721 novemberében kezdeményezte, de az csak 1722-ben kezdte meg a munkát, az elnöklő érsek köszvénye miatt.59 60 A bizottság tevékenységét jelentős mértékben befolyásolta Esterházy Imre61 (1663-1745) zágrábi püspök, aki a háttérből megpróbálta az udvar szándékainak megfe­lelően irányítani a tárgyalásokat. A püspök a királyi biztosoknak és Illésházy Miklós kancellárnak is elküldte Patachich Boldizsár tervezetét. E dokumentumban foglaltakat tekintette ugyanis a magyar rendek által megfogalmazott igények kivonatának.62 Ester­házy Imre javasolta, hogy a katonai kérdésekkel összefüggő pénzügyeket magyarok kezébe helyezzék, és szükségesnek látta, egy általános adószedői tisztség létrehozását, ez utóbbi hivatala soha nem alakult meg.63 A bizottság tagjai végül az alábbi módon óhajtották megoldani a fegyveres erőkkel kapcsolatos kérdéseket, és a fegyelmet helyreállítani: 1. ) A csapatokat helyezzék át a határvidékre. 2. ) Pénz hiányában adóként átadott termények piaci árát vonják le a köztar­tozásokból. 3. ) A kihágásokat szigorúan büntessék. 4. ) A katonáknak pontosan fizessék ki a zsoldot.64 65 A javaslatcsomag további pontjai szintén fontos kérdések rendezésére irányultak: 5. ) Az ország belsejében lévő szükségtelen erődöket rombolják le, mert azok a földesuraknak, az adózóknak és a megyéknek súlyos terhet jelentenek.63 6. ) A határok mentén a lovasság számára kaszárnyákat építsenek, amelyekben még a tisztek is elhelyezést nyeljenek. A szénát a kaszárnyákhoz közeli hely­ségek biztosítsák adóbeszámítás ellenében. A kaszárnyák ideális helye az er­dőkhöz és folyóvizekhez közel van, hogy az ellátáshoz szükséges felszerelést 59 MOL 157. 13. cs. 1712.20. v. 60 MÁLNÁS!, 257. o. 61 Esterházy Imre karrieije pálos szerzetesként indult, és előbb 1702-től 1706-ig a rend magyaror­szági generálisa, majd 1708-tól 1722-ig zágrábi püspök volt. A főpap 1722-től 1725-ig veszprémi püspök, majd ettől kezdve haláláig esztergomi érsek volt. Heckenast, 2005. 135-136. o. 62 BÓNis, 109. o. KÓNYI, 151-152. o. 63 KÓNYI, 153. o. 64 KÓNYI, 173-174. o. 65 MOL X 896. W 740. filmdoboz. Fasc. 201.85. f. 21

Next

/
Thumbnails
Contents