Schramek László: Az állandó hadsereg eltartásának kérdései a 18. század első felében Pest megye példáján keresztül - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 7. (Budapest, 2011)

IV. A katonaság eltartásának problémái Pest megyében a 18. század első felében - IV.6. A szabálysértések kivizsgálása

helybeliekkel. Néhány, máshol ivó bajtársuk a segítségükre sietett, de egyiküket, amint a csapszéket elhagyta, a helybeliek „kutyalelkfí német” kiáltással megtámadták. Egy katona a verekedésben meghalt, másik kettő súlyosan megsérült. Az egyik túlélő katona vallomása semmit nem tárt fel a vita eredetéről, mert csupán saját szerepéről nyilatko­zott, miszerint védte a másik két megtámadottat. A másik túlélő szerint a később megölt társa felpofozta a szidalmazó parasztot, akinek társai megtorlásként kisbaltával és füty­kössel támadtak rájuk.979 Ezzel szemben a civil tanuk a katonák támadó föllépéséről tettek eskü alatt vallomást.980 Az egymással ellentétes tartalmú nyilatkozatok a körülmények felderíté­sét ellehetetlenítették, és a tettesek ezúttal sem kerültek elő. A király hiába követelte több alkalommal is az eset újból kivizsgálását,981 mivel a rendelkezésre álló adatok szerint mind a katonák, mind a civilek saját magukat és bajtársaikat igyekeztek men­teni vallomásaikban. Az ügy szomorú tanulságaként III. Károly szeptember 3-án elrendelte a vásárok szigorúbb közrendvédelmi felügyeletét.982 Végezetül említsünk meg egy civil halálával végződő ügyet is. Az 1740. évi pestisjárvány alatt Verőce mellé vesztegzár biztosítására katonákat rendeltek. A Bra­un ezred tizedese, Micka egy szállítási feladat teljesítése közben, szeptember 21-én Kisvác983 határában egy helybeli parasztot, Bagono Istókot meglőtt, és az elsődleges orvosi vélemény ellenére, miszerint a seb nem halálos, a sérült néhány órával később elhunyt.984 A másnap sebtében lefolytatott katonai eljárás megállapítása szerint a kerékjavítás miatt álló menetoszlop őrvezetőjét (gefreyte) a paraszt sértegette. A je­lenlévő tizedes békét akart teremteni, akinek szándékait a kisváci paraszt félreértette, ezért egy horoggal megtámadta, tehát a lövés önvédelemből dördült el.985 Az elsődleges vizsgálat megállapításait Althann Mihály Károly (1702— 1756)986 érsek és váci püspök megtámadta. Az iránta mutatott tisztelet miatt új eljárást folytattak le egy héttel később.987 Az újabb kihallgatások során három katona tett tanúvallomást, akik kivétel nélkül ragaszkodtak az önvédelem verzióhoz.988 A püspök ismételt közbeavatkozására Roth ezredes három dukátot ajánlott fel a lelőtt paraszt családjának.989 979 MOL C 13. 1725. május 11. 27906 Fd. 986. és 988. felvétel 980 MOL C 13. 1725. május 11.27906 Fd. 990-994 felvétel 981 MOL C 13. 1725. május 11.981. felvétel és Uo. 1725. június 25. 27906 Fd. 1227. felvétel 982 Ld. II. 2. I. fejezet 98;> Kisvác Váctól északra elhelyezkedő falu volt. ma a város része. 984 PML IV. 23-b/3. 48. tétel. 1. r. 985 PML IV. 23-b/3. 48. tétel. 2. r-v. 986 Althann Mihály Károly, unokatestvérét, Mihály Frigyest követte a váci püspöki székben 1734-ben. 1728 és 1735 között Bari címzetes érseke címet viselte. A pestisjárvány idején a nép atyjának tekintették. Ld. MKL. I. 201. o. 987 PML IV. 23-b/3. 48. tétel. 6. r. „[...] außer der unterthänigste Obligation, welche das gantze Braunische Regiment vor seine Excellenz dem herm Ertzbischof. grafen von Althann hat.” 988 PML IV. 23-b/3. 48. tétel. 6. v.-9. r. 989 PML IV. 23-b/3. 48. tétel. 13. r. „[...] worzu mich nun die christliche Lieb auch der hohe Regard gegen hochgedacht Seiner Excellenz (ti. der Herr Bischoff) getrieben haben [...]” 164

Next

/
Thumbnails
Contents