Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - Céhes szervezetek a török kiűzése után
PEST-PILIS-SOLTMEGYE KÉZMŰIPARA A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL 1872-1G E statisztika szerint látható, hogy 1728-ban a megyében fa és fém feldolgozó mesterek éltek a legtöbben (26%), őket pedig az élelmiszer iparosok követték (23%). Utóbbiak nagy részesedését a molnár mesterek magas száma adta. Ugyanez volt a kép a Pilisi és Váci járásban, míg a Kecskeméti járásban a textil, a Soltiban az élelmiszeripar vezetett. A rendelkezésre álló fa alapanyag megléte vagy hiánya nagymértékben meghatározta a II. kategóriába tartozó faipar elterjedését. A népesebb mezővárosokban a textil- és ruházati ipar került az élre, a melyet a bőripar követett. Az itteni szabó, szűr- szabó, csizmadia, varga stb. mesternek elsősorban a növekvő helyi lakosság biztosította a megélhetést és a piacot. Céhes szervezetek a török kiűzése után Pest-Pilis-Solt megyében a 18 század közepéig összesen 11 mezővárosban működtek céhek. Ide tartozott Kecskemét, Nagykőrös és Vác, a Pilisi járásban Óbuda, Ráckeve, Szentendre, Zsámbék, a kecskemétiben Cegléd, a Solti járásban pedig Dunapataj, Kalocsa, Dunavecse. Kecskemét, mint jeleztük, a török korban is fontos település volt, amely menedéket adott a veszélybe került helységek lakosainak. Az első ismert kecskeméti céh • 1557-ben szintén menekülőkből alakult: a török uralom alá került Szegedről az ötvösök Kecskemétre jöttek, és testületük megalakításához átvették a debreceniek céhlevelét. 1559-ben a városban élő szűcsök és szabók részére Nagy Péter jegyző állított össze kiváltságlevelet. Ezt a budai pasa megerősítette, majd 1659-ben Wesselényi 97
