Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)

Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - Pest-Pilis-Solt vármegye orvos-egészségügyi helyzete a 18. században

KAPRO.WCZAY KAROL Y az első városi polgári orvos Kisvárday Ferenc orvosdoktor1” volt, aki hivatalba lépése után (1788) szorgalmazta a második gyógyszertár megnyitását, ami csak a 19. század legelején (1815) valósult meg. Kisvárday Ferenc 1794-ben az egyházi és városi ható­ságoknál, valamint a Helytartótanács egészségügyi osztályánál bepanaszolja az irgal- masokat, elsősorban Ágoston és Eligius gyógyszerésztestvéreket, akik „kipofozták” a patikából. Kisvárday gyógyszerért betért az irgalmas patikába és hosszas várakozás után megsürgette a két gyógyszerésztestvért. Azok gyalázkodó szavak kíséretében ki- lökdösték és fején „tenyérrel” ütlegelték. A bejelentésében a városi orvos elmondta, hogy az irgalmasok azért gyűlölik, mert hivatalba lépése óta sürget egy másik, nem a papok kezére bízandó gyógyszertár felállítását. Szerdahelyi püspök sem szereti az ir- galmasokat, a neki szükséges gyógyszerekért is lovast küld Pestre. Kisvárday elmon­dása szerint a két szerzetes nem alkalmas a patika vitelére, mert nem készítik el időre, egyik napról a másikra halogatják a készítmények kiadását. Ha valaki szót emel, rend­szerint lehurrogják és kilökdösik az embereket az utcára. Az iratok szerint az országos főorvos a váci püspökségnél szót emelt az irgalmasokkal kapcsolatban, amit kivizsgál­tak és máshonnan helyeztek ide gyógyszerésztestvéreket.90 A Váci járásban Péczelen a községi bíró beleegyezésével, a sebész érvágás­sal és köpölyözéssel is foglalkozik, 3-3 garast kér értük. (Feltehetően ez Lébei zsidó sebész.) Aszódon Tessedik Sámuel a patikus, aki Priespicker Mátyás besztercebányai patikusnál tanult. Vácon Abdon János irgalmas barát a bíboros orvosa, aki oklevelét Prágában szerezte. Ő látja el hivatalosan a város orvosi tisztségét is, amelyért 200 forintot kap évente. A városnak egy patikája van, amit az irgalmasok kezelnek két végzett gyógyszerész-baráttal. (Balázs és Szilveszter testvérek, kik Bécsben kaptak oklevelet. Az 1794-ben itt működő két gyógyszerésztestvér nem azonos Balázs és Szilveszter testvérekkel.) A járásban 4 végzett sebész működik. Itt kell megemlíteni, hogy az iratok gyakran úgy szólnak, hogy Vácott működik egy sebészcéh. Ennek ok­levelét 1739-ben adták volna ki, Linzbauer munkájában úgy említi, hogy látta, de a későbbi kutatók nem bukkantak nyomára.91 Az egészségügyi bizottság anyagában találhatók szakmai kérdésekben is vitás ügyek. Talán ezekből kiemelkedik Panyithy György kecskeméti sebész és szemészmester panasza, aki ügyével egyenesen az uralkodónőhöz fordult. Kecskemétről hívták hályog­műtétre Veszprémbe, ahol azt tapasztalta, hogy a hályog még nem érett be, így várakozni kell. Úgy gondolta, hogy a várakozási időben felkeresi a Veszprém és Zala vármegye helységeit és betegek után érdeklődött. Merenye községben a bíró elfogatta, mivel nem találta szabályosnak útlevelét, 12 napra börtönbe vetette. Az uralkodónő kivizsgáltatta az ügyet, amely szerint Panyithy katonai személynek adta ki magát, a falusi bíráktól szállást, ellátást rendelt, ebben részesíttette lovászát, ingyen vett minden szolgáltatást igénybe. Kü­lönben útlevele nem volt, képesítésének oklevelét (vagy másolatát) sem tudta bemutatni. Csak működésének bizonyító iratokat mutatott fel. A vármegye jogosan járt el, amikor a S9 Kisvárday Ferenc - Weszprémi szerint - 1784-ben végzett a bécsi egyetem orvosi karán. 9,1 Lásd. Az előző jegyzetet, valamint Daday András: im. 401-402.1. 91 Tokaji-Nagy Tivadar: im. 58

Next

/
Thumbnails
Contents