Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - Kórházügy és betegellátás
jogokat. A legtöbb ispotály eredeti jellegét fenntartva maradt meg a 18. század végére, legfeljebb elnevezésükben történt változás (agg-ápolda, szegényház, később szeretetház, szeretetotthon stb.). Ugyancsak ebből a korból származik a szegények ingyenes orvossággal történő ellátásának gondolata is. Kőszeg városa 1710. évi statútumában kimondta, hogy „mivel sok a szegény beteg, ki nem tudja az orvosságot kifizetni, a patikus az orvosságot adja a nemes városi tanács parolájára”. Természetesen az utóbbi azt jelentette, hogy az orvosság árát a város megtéríti a patikusnak. Kőszegen 1699-ben úgy rendelkeztek, hogy a „kalmárok szalmazsákot kötelesek a kórháznak, illetve a szegény betegeiknek adni”.48 49 Ugyancsak érdekes adat, hogy Kassa város nemes tanácsa 1687-ben figyelmezteti a bírót és az egész tanácsot a szegényekkel szembeni kötelességére, elsősorban a 250 éves ispotály rendbetartására, a háborúban megrongálódott épület újjáépítésére, illetve egy egészen új intézmény felépítésére. Ugyancsak figyelmeztetik az ispotálytisztet, hogy szorgoskodjon a város falain kívül felépítendő új ispotály megvalósításán, aminek felépítését 1697-ben valóban megkezdték. Egy 1704-ből származó adat szerint a harcok alatt az új épület is megsérült, így a város ideiglenes elhelyezésen kívül köteles a teljes újjáépítésre, illetve egy másik épület felemelésére.44 A 16-17. században körvonalazódott a „kórházlétesítés” állami akarata a katona-egészségügy vonatkozásában. Általános európai törekvés volt, hogy a sebesült katonát meg kell gyógyítani, a jól kiképzett zsoldos katona érték, így igyekeztek az „értéket megtartani”.50 51 A korabeli katonakórházi viszonyok miatt egy könnyebb sérülést szenvedett katona bármikor belehalhatott betegségébe, a korabeli medicina eredményei alig jelentkeztek a katona-egészségügyben, ahol alkalmi sebészek képtelenek voltak megbirkózni a sebesültek tömegével, nem tudtak gondoskodni ápolásukról. A helyőrség gyakran polgári vagy egyházi ispotályt vett igénybe betegeik gyógyítására. Ebből a szempontból igen lényeges adat, hogy I. Ferdinánd király 1527-ben Buda ostrománál tábori kórház felállításáról intézkedett, sőt ezután minden nagyobb katonai felvonulásnál az udvar külön intézkedett a fővezérség alá rendelt sebészek félfogadásáról, a hadtápnál a beteg- szállító fogatok meglétéről. Orvost és sebészt a bécsi egyetem orvosi karáról vezényeltek ki, míg a kisebb vagy alacsonyabb parancsnokságok ilyenek félfogadásáról maguk intézkedtek. Ezt a törekvést tükrözte az 1527. évi országgyűlés, amikor elrendelte az állandó katonai kórház felállítását, ahol fizetett katonai orvosok és sebészek gyógyítanak. A különböző táborokban lévő tábori kórházak fenntartására tíz dénár fejenkénti adót vetett ki az uralkodó, amit az országgyűlés nem akart elfogadni.5' __________________PEST-PILIS-SOLT VÁRMEGYE EGÉSZSÉGÜGYE A 18. SZÁZA DBAX__________________ 4li Farkas Jenő: Adatok a kórházak egészségügyének történetéhez. L. A kórházak Listcrig. 2. A kórházak egészségügye és a listerizmus. Gyógyászat 1889. 29, 9, 105-117, 16, 191-293. 49 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. I. köt. Bp. 1927. 94-101. 1. 50 Birtalan Győző: A modem hadegészségügyi szervezet kialakulásának kezdete külföldön és hazánkban. Katonaorvosi Szemle, 1965. 6, 7, 671-711. 1. 51 Telegdi Zsigmond: Adatok a kórházak történetéhez. Gyógyászat, 1928, 68, 2, 34-59.1. 39
