Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - Járványok a 18. századi Magyarországon
PEST-PILIS-SOLT VÁRMEGYE EGÉSZSÉGÜGYE A 18. SZÁZADBAN rangban levő tanácsadója, reformátora irányított. E munkálatok nyomán jelentősen csökkentek az árterületek, a malária előfordulása, bár továbbra is megmaradt „országosan elterjedt népbetegségnek”. Még mindig erős maláriás esztendőnek számított 1826, 1829, 1830 és 1846. Ezekben az években rendkívül sok csapadék esett, kevesebb volt a napsütéses napok száma, ami igen kedvező volt a szúnyogok szaporodásának. A tellurikus betegségnek tartott malária változatos klinikai megjelenési formákat „mutatott”, így gyakran nehezen tudták elkülöníteni az egyéb lázas - például megfázásos - betegségektől. A 18. században már a láz leküzdésére használták a chinint, bár az orvosok körében elterjedt nézet volt, hogy a malária okozta lépdaganatot nem a malária, hanem a chinin okozza. Népi szerként használták a pálinkába áztatott fűzfahéjat, a borsos és paprikás melegbort, a lopótök és a tengeri hagyma alkoholos ázatát.33 A lápvidékek és a folyók menti területek tipikus betegsége volt a tífuszos láz (forró-, nehéz- vagy tífuszos láz), ahová besorolták a kiütéses, magas lázzal és öntudatzavarral vagy kábulattal járó körfolyamatokat, de ide számított a vérhas, a szeptikus láz, a miliáris tuberculózis, az ún. Morbus hungaricus. Mindezek kórokozója a szennyezett víz volt, bár ezt így akkor nem nevezték meg, csupán tapasztalati alapon ismerték. A betegség első leírója mint említettük Jordán Tamás volt. O ismertette azt az esetet is, ami a komáromi katonai táborban történt, ahonnan a katonák a félelem miatt szétszaladtak és így nagy területen fertőzték meg a lakosságot. Különben a Morbus hungaricus elnevezés Girolamo Fratascaro (1483-1533) pápai orvostól származik, aki a járványos betegségek között használta először a tífuszos betegségekre ezt a kifejezést. Pápai Páriz Ferenc 1690-ben Kolozsvárott megjelent Pax corporis című munkájában szintén leírta a „febris canstrensist”, bár a betegség esetleges okozóját ő sem nevezte meg.34 Ruland Márton (1569-1611) pozsonyi orvos De morbo Ungerico... című munkájában a febris patachinalist mondja a Morbus hungaricusnak, ami a tífusz egyik fajtája, és nemcsak szennyezett vízzel terjed. A tífuszos lázak sorába tartozott a bánáti telepesek körében 1717-1732 között pusztított bánáti láz, amit ugyancsak magyar betegségnek tartottak és okát a klíma befolyására vezették vissza. E betegségek Kammer Flenrik György (t 1742) írta le, aki 1715-1718 között volt császári katonai biztos Magyarországon, császári katonaorvosként később Temesvár orvosa is volt. Ő e betegséget egész Magyarországra kiterjedő kórnak vélte, de ezzel szállt szembe Fuker Frigyes Jakab (1749-1805) kassai orvos a De salubritate et morbis Hungáriáé schediasma című munkájában, azt állítva, hogy e bajt nem a magyar levegő, hanem a katonai táborok belső viszonyai okozzák. Viszont ezek a táborok mind a Duna és egyéb folyóvizek mellett voltak és itt vesztették a legtöbb embert.35 Lásd 21. sz. jegyzetet j4 Pápai Páriz Ferenc: Pax corporis. Kolozsvár, 1791. 201 1. j5 Kapronczay Károly: A hazai vízszabályozás közegészségügyi vonatkozásai. Orvostört. Közi. 198-199. 2004. 98-154. 1. 23
