Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - A Rákóczi szabadságharc egészségügye
PEST-PIUS-SOLT VÁRMEGYE EGÉSZSÉGÜGYE A IS. SZÁZADBAN kerülni, akiknek ellátásáról a katonai sebészek kötöttek alkut a katonai gondnokokkal, gyógyszereket Selmecbányáról biztosítottak.7 A leírások szervezett betegellátásról tanúskodnak, bár ebben is volt különbség tiszt és közkatona között: az előbbieket bérelt házaknál, míg az utóbbiakat valamiféle közös szálláson helyezték el. A betegekhez orvosok jártak ki. így sokat dicsérték Spillenberger Dávid Selmecbányái, Möller Károly Ottó besztercebányai, Szentkereszty Dániel eperjesi és Privigyei Miklós huszti orvosokat, akik nem álltak szerződésben a kuruc hadsereggel, munkájukat a hadbiztosság fizette ki. A gyógyító eljárásokról nem maradt fenn feljegyzés, bár ezek nem lehettek rosszabbak vagy jobbak a korabeli a kor ismereteihez képest. Ellenben érdekes egy debreceni adat: 1708-1709-ben a helyi sebészcéh csaknem ezer sebesültet látott el, amelyek közül negyven volt koponyasérült, de közülük csak egy halt meg. A betegellátás legsúlyosabb kérdése a gyógy- és kötszerellátás biztosítása volt, hiszen a gyér számú helyi patikák nem tudtak nagy mennyiséget előállítani, illetve a súlyos gazdasági helyzetben lévő állam nem tudott jelentős alapanyagot megvásárolni. Ez a gond végigkísérte a szabadságharc egészségügyét. Az első évek meddő kísérletei után 1704-ben Lang Jakab ezer rajnai forintot kapott, hogy gyógyszereket és kötszereket Lengyelországból biztosítson, ahonnan beérkezett anyagokból Selmecbányán központi gyógyszertárat és raktárát szerveztek. Ez valóban különlegességnek számított, hiszen a korabeli hadseregeket szerződéses gyógyszertárak látták el. Ez a rendszer 1709-ig folyamatos volt, de a lengyel határ lezáródása után Lang Jakab előbb - Károlyi Sándor segitségével - Ausztriából szerezte meg, majd az orosz követ ezer tallér értékben Magyarországon vásárolt kősót Bécs városának, amely összegért Ausztriában beszerzett gyógyszereket és kötszereket. A romló gazdasági helyzet következtében Lang élt azzal a lehetőséggel is, hogy a megyéktől hiteleket vett fel betegellátási célokra. A tényleges pénzforrások pótlására bevezették a hadseregnél, hogy zsoldfize- tésekkor egy-egy garast levonnak az ún. „ispotály-alap” számára, amelyet az alakulat hadbiztosa kezelt és ebből fizették ki a sebész és a patikus munkáját, számláit és az egység rokkantjainak segélyét. A hazaárulók elkobzott vagyonának egyharmadát a hadsereg betegalapjának adták át, 1707-ben pedig az ónodi országgyűlés arról hozott törvényt, hogy az áruló főurak és nemesek birtokait a Gazdasági Tanács veszi kezelésbe és éves jövedelmük egyharmadát ugyancsak átadták az ispotályos alapnak. A Rákóczi vezette szabadságharcot végigkísérték a járványok: 1708-ban drasztikus formában jelentkezett a pestis, bár ez már 1702-től szórványosan veszélyeztette a Felvidéket, amit vesztegzárakkal azonban sikerült kordában tartani. 1708-ban viszont cigánykaravánok Moldva irányából behurcolták Erdélybe, januárban még csak Udvarhelyen pusztított, őszre már Aradon és Szegeden okozott nagyobb halálozást. 1709 januáijában Makón és Hódmezővásárhelyen, tavasszal elérte Kecskemétet, a Tiszántúlon Mezőtúr irányában terjedt tovább. 1709 őszén már Szatmárban rendeltek el vesztegzárat, 1709 legvégére elérte Sopront és Lőcsét, 1711-ben a Felvidéken véget élt a nagy pestisjárvány. Az bizonyos, hogy Moldva felől tört rá az országra a pestis, Rákóczi fejedelem 1707-ben Moldvába küldte felderítésre Huszti és Vízaknai doktorokat, hogy térképezzék fel a járványveszélyt. Ez reális veszélyt 7 Takáts 2003. 37-48. 1. 13
