Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - A megye iparának szerkezete az 1870. évi népszámlálás szerint
PEST-PILIS-SOL T MEGYE KÉZMŰIPARA A TŰRÖK KIŰZÉSÉTŐL 1S72-JG Az Ideiglenes Utasítás kiadása után változott a legények helyzete is. Az 1850-es években már maguk választották meg mestereiket, kevésbé függtek a testülettől. A váci asztalosok arról panaszkodtak, hogy legényeik nem hajlandók fizetni a közös költségekre, pedig arra például a betegek ápolására nagy szükség lenne. Az volt a véleményük, hogy a meg változott körülmények miatt új szabályzatot kellene összeállítani számukra.121 122 Hasonló volt a véleményük a nagykőrösi csizmadiáknak is.1“ 1859. november 20-án Magyarországon és Erdélyben új iparrendtartást vezettek be, amely már a teljes iparszabadságról szóló rendelkezés volt. Az iparengedély megadását nem kötötték a szakmai képességek igazolásához. 14 kivétellel az összes ipart szabadnak minősítették, amelyeket bejelentés után űzni lehetett. A céheket nem számolták fel, csak elvették tőlük a szakmai minősítés jogát. Az előírások szerint, ahol céhek voltak, az iparjeggyel rendelkező mestereknek be kellett lépni, vállalni bizonyos anyagi kötelezettségeket, de remeklés már hivatalosan nem volt. Az új előírásokat Pest-Pilis-Solt megye céhei kevéssé tartották be. és azok általánossá válását az 1860-1861. évi mozgalmak is lassították. 1861 után az általunk vizsgált mezővárosi céheknél volt remeklés, bár a mestermunkák elbírálása nem járt bonyodalmakkal. A nagykőrösi cipészek, csizmadiák, kerékgyártók, szabók, váci hentesek, kőművesek megkövetelték még az 1870-es évek elején is a remeket az új mestertársaktól, amikor a törvényhozás már a céhek felszámolását rendelte el. A megye iparának szerkezete az 1870. évi népszámlálás szerint A fejlődés eredményeként a magyarországi kézműipar az 1870-es évekre átstruk- túrálódott, aminek jelei megmutatkoznak Pest-Pilis-Solt megyében is. A szűkebb ország területen az 1870. évi népszámlálás szerint a lakosság száma 11 188 502 fő volt, köztük 238 577 iparos és gyáros, 295 956 fő hivatalnok és segéd. Pest-Pilis-Solt megyében ekkor az időközben szabad királyi várossá lett Kecskeméttel együtt 520 556 fő élt. Köztük 12 604 volt önálló iparos, 17 261 segéd vagy hivatalnok, a teljes iparosság pedig 29 865 főt tett ki. Míg a népességszám 1830-hoz képest összesen 26%- kal emelkedett, az önálló iparűzőké háromszorosára, a legényeké 17-szeresére, az összes iparosoké csaknem hatszorosára nőtt. A megyében átlagosan minden 17., 18. lakos az ipar területén dolgozott. A segédek és hivatalnokok száma meghaladta a mesterekét. Utóbbi gyarapodás elsősorban nem a kézműipar, hanem a gyáripar területén történt, amit jól mutat az ipar ágazati struktúrájának alakulása is. Míg korábban a bőrfeldolgozó és a textilipar vezetett, hiszen elsősorban a mezővárosokban élt nagy számú szűcs, csizmadia, szabó, most az összes iparost illetően hangsúly áttevődött a fa és fém iparra, bár az önállókat illetően még most is a bőriparosok voltak többségben. A házi keretekben űzött takács mesterség viszont kihalt, és 121 VVL IX. 1. a. asztalosok, jegyzőkönyv 1831-1865. 122 PML NV IX. 1. d. csizmadiák, jegyzőkönyv 1794-1872 137
