Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - Növekedés és differenciálódás a 18. század végétől
foglalkozott ezzel az iparággal. Az élelmiszeripar magas részesedése a malmok nagy számával magyarázható, és itt is, mint minden nagyobb mezővárosban a tágabb piacokra termelő bőrfeldolgozó mesterek éltek a legnagyobb számban. A püspöki székhelyen kialakuló luxusigényeket jelzi az aranyművesek, kesztyűkészítők, gombkötők, paszomántverők, órások, a kulturális igényeket a nyomdászok, könyvkötők jelenléte. Más volt az iparosok foglalkozás szerinti megoszlása a másik Duna menti mezővárosban, Szentendrén. A lakosság 1785-ben 3485 fő volt, akik közül 1791-ben 131 foglalkozott iparűzéssel. Itt minden 27. lakos volt kézműves, tehát az iparsűrűséget illetően nem volt jelentős eltérés a váci helyzettől.” A kézművesek viszont csak 28 féle mesterséget űztek. Az iparcsoportok közül itt a textilipar vezetett, (29%), amelyet a magyar szabók, gombkötők, kalaposok, takácsok, valamint az ősi szerb mesterséget űző rác szabók és szőnyegkészítők képviseltek. A legnépesebb a szabó ipar volt, ahol 1791-ben 28 mestert találtak az összeírok. Második helyre a fa és fémipar került (24,42%), mivel 22 kádár dolgozott a városban a nagy számú szőlőbirtokos ellátására. A bőr és bőrfeldolgozó ipar, ahol szerb tobakok, magyar csizmadiák, szűcsök, vargák, kesztyűsök dolgoztak, itt csak a harmadik helyre szorult.55 56 57 Kecskemét lakossága az 1780-as években 22 270 fő volt. Az iparosokról a városi tanács itt az 1800-as évek elején - a következő céhreform miatt - készített összeírást.’7 Ekkor 677 iparos dolgozott a városban, tehát csak minden 33. személy foglalkozott kézművességgel. Összesen 34 féle mesterséget űztek. Ekkor 11 céhes szervezet állt fenn, némelyik rokon szakmákat űző mesterek testületé volt. így 15 féle ipar tartozott a céhesek, 19 a céhen kívüliek közé. Utóbbiak a pesti, budai vagy más városi céhek filiális tagjai voltak, de például a molnárok (37 fő) nem voltak sehová besorolva. A kézművesek 43%-a bőr és bőrfeldolgozó iparral foglalkozott, e csoporton belül 209 csizmadia élt a városban. A szintén tágabb piacokra dolgozó szabók és szűrszabók iparát 101, a takácsokét 80 mester űzte. 30-nál több iparos volt a már említett molnárok, kovácsok és kerékgyártók, lakatosok esetében. Az iparcsoportok közül a textilipar volt a második, (39%) és csak harmadik helyre került (31%) a fém és fa iparosok csoportja. Akik ide tartoztak, a mezőgazdasággal foglalkozók igényeit elégítették ki. A különleges, luxusipart űzők között itt könyvkötőket, ötvösöket, tűkészítőket, mézeskalácsosokat, órásokat találunk. A három népes mezőváros kézműipara között a különbségek nyilvánvalóak. Azonban figyelembe kell venni azt, hogy eltérők a források, és azok készítői más-más módszerekkel dolgoztak. A szentendrei és kecskeméti városi összeírok minden bizonnyal csak az év jelentős részében dolgozókat, mesterségükből élőket vették számba, míg a Vácott tevékenykedő kamarai összeírok alaposabb munkát végeztek. __________________________________DÓK.4 KLÁRA_______________ 55 Dóka, 2008. 333.p. Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. Szentendre, 1981. 38 p. 57 KVL IV. 1504. c. 1815-3-5 114
