Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Kocsis Gyula: Pest vármegye parasztsága és gazdálkodása az 1770. (-1771.) évi megyei urbáriumok tükrében - Források
KOCSIS GYULA bj A fejős- és növendék jószág, valamint a juhállomány nagysága Az 5. táblázatból láthatjuk, hogy a Cserhátalja falvainak 674 háztartásában (a telkes, az önálló özvegy, a házas- és házatlan zsellér háztartások összege) átlagosan alig valamivel több, mint egy fejős tehén jut egy háztartásra. Az állattartás csekély fontosságára utal az is, hogy a növendékmarhák, borjúk aránya még ennél is alacsonyabb. A csikóneveléssel pedig lényegében nem foglalkoztak. Ezek a jelenségek valószínűleg a legelőhiánnyal is összefüggnek. A fenti jelenségek alól kivételt képez Hévíz. Az 5. táblázatban látható, hogy a régióban összeírt növendékmarhák kétharmada, a méneses - növendéklovak fele hévízi gazdák tulajdonában volt, né- hányuk lábas jószág állománya elérte a harmincat is. Jelentős volt viszont a juhtartás, habár falvanként igen eltérő mértékben,. Négy faluban (Verseg, Hévíz, Hévízgyörk, Zsámbok) a háztartások 11-18%-ának volt juha, de viszonylag szerény mennyiség jutott egy-egy gazdaságra. A régió többi falujától jelentősen különbözött a turaiak juhtartása, itt csak a gazdaságok töredékében írtak össze juhokat, azonban egy -egy juhtartó gazdaságban nem keveset. A tájegység legkisebb falva, Boldog ugyancsak jelentős eltérést mutat az „átlagtól”. Itt volt található a régión belül a legkevesebb háztartás, de itt a legnagyobb az állomány, és a legmagasabb a juhtartó gazdaságok aránya. Ez, a községhatárnak a juhtartás szempontjából kedvezőtlen adottságai ellenére, minden bizonnyal annak eredménye, hogy a község társadalma lényegében telkes jobbágyokból áll. (PML. CE 11.281. Váci járás) Szőlőművelés Az úrbérrendezés idején öt falu határban volt szőlő, egyedül Boldogon nem foglalkoztak szőlőműveléssel. (Az ide vonatkozó adatok a 6. táblázatban olvashatók.) Ennek okát a korábban már említett természeti, ökológiai adottságokban kereshetjük. Annak ellenére, hogy a legtöbb településen „beneficiumként” megemlítették szőlőhegyüket és az ebből származó hasznot, a régió szőlőművelése lényegében jelentéktelen: Zsámbokon pl. kevés háztartásban, háztartásonként alig másfél akó bort termeltek. A további négy településen ugyan a háztartások 80-90%-ban volt szőlő is, de az egy háztartásra jutó átlagos bormennyiség alacsony volt. Egyedül Túrán volt szőleje a háztartások 90%-nak és a szőlővel rendelkező háztartásra jutó bormennyiség átlaga itt érte el a tíz akót. A táblázatban bemutatott adatokból azt is láthatjuk, hogy Versegen, Túrán és Hévízen túlnyomórészt a telkes jobbágy háztartások rendelkeztek szőlőbirtokkal, a zsellérek közül csak néhánynak volt szőleje. (Habár a hévíziek a 4. kérdőpontra azt állították, hogy minden gazdának, sőt zsellérnek is van szőleje.) Hévíz - györkön, ahol a falu társadalmában magas volt a zsellérek aránya, a telkesek és a zsellérek azonos mértékben birtokoltak szőlőt. Zsámbokon viszont még a telkes jobbágyok közül is kevésnek volt szőleje. Valószínűleg a kevés szőlőterület lehet az oka annak, hogy régió jobbágygazdaságaiban alig írtak össze pálinkafőző üstöket. (PML. CP 11.281. Váci járás) 556
