Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Kocsis Gyula: Pest vármegye parasztsága és gazdálkodása az 1770. (-1771.) évi megyei urbáriumok tükrében - Források
PEST VÁRMEGYE PARASZTSÁGA ÉS GAZDÁLKODÁSA AZ 1770. (-1771) ... b.l A fejős- és növendék jószág, valamint a juhállomány nagysága A régió falvainak fejős tehén állománya magas, nincs olyan község, amelyben ne jutna egy-egy tehén egy (telkes és zsellér) háztartásra. A növendékmarha tartás is viszonylag jelentősnek mondható. Csikóneveléssel csak Nagykáta és Szentmárton- káta gazdái foglalkoztak nagyobb mértékben. Fejlett a települések juhtartása is. Egyedül Szelén tartanak kevés gazdaságban, kevés juhot, de körülményeik folytán ez érthető. A falvak többségében magas ugyan a juhtartó gazdák aránya a háztartásokon belül, de az egy-egy háztartásra jutó átlag nem túl magas (10-18 db) Jelentősebb, háztartásonként 20-50 db-os állomány csak két faluban - Györgyén és Farmoson volt - itt volt a juhtartó gazdaságok aránya is a legmagasabb. (5. táblázat) Szőlőművelés Pest-Pilis-Solt vármegyében a most vizsgált régió az egyetlen olyan, ahol a falvak többségében nem volt szőlő. Ennek oka részben a szőlőművelésre kevéssé alkalmas határ (Györgye), valamint a kései megtelepedés és az erős földesúri nyomás (Szele). Szentmártonkátát kivéve a többi település bortermelése szinte jelentéktelen. Egyedül itt írtak össze pálinkafőző üstöt is, 9 darabot. Ennek ellenére az 1771. évi rovásadó összeírásban borterméssel rendelkező települések a kilenc kérdőpontra adott egy évvel korábbi válaszukban kiemelték szőlőhegyük gazdasági jelentőségét. Ugyanekkor az 1771. évi rovásadó összeírásban borral nem rendelkező szent- lőrinckátán azt jegyezték meg, hogy szőlőhegyük ugyan van, de a termése kicsi. A tóalmási hegyen gyümölcsfák is voltak. A földrajzi helyzet és az ökológiai környezet szerepe (haszna, kára) a parasztság gazdálkodásában A régió települései gazdag választékát sorolták fel a „szabad élő föld”, azaz az ökológiai környezet hasznainak. A nád bőségét hét falu (Györgye és Szentmártonkáta nem) hangsúlyozta. Hasonlóan fontos növény volt a sás szőlőkötözésre, a gyékény, és a csáté fűtésre, fedélnek is. Tápiószentmárton, Nagykáta, Szentmártonkáta és Tóalmás határában a gúzsnak, kéménynek használható vessző termett bőven. Végezetül a halászó- csíkászó vizek fontosságát, hasznosságát hangsúlyozta hét falu, Nagykátát és Szentmártonkátát kivéve. (Tanulságos, hogy a Duna-menti falvak egyike sem említi a halászat lehetőségét.) A földrajzi körülmények által biztosított kedvező helyzet a vásáros helyek, kiemelten Pest és Buda közelségében és a sófuvarozás lehetőségében rejlett. A községek számára kedvezőtlen volt viszont a legelők, és általában a határ talajának homokossága, szűkössége, az erdők hiánya, a vizek kártételei, a földek szikessége. 483
