Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
1. Pest vármegye irodalomszervező- és pártoló tevékenysége - 1.2. A nyelvkérdés
Felszínre kerültek persze mindazok a konfliktusok is, amelyek a magyar nyelvharcot szükségszerűen egészében vagy egyes részterületein kísérték. Az egyik ilyen ellenérv-csoport azoknak a nemzetiségi többségű megyéknek állásfoglalásaiban található, amelyek egyáltalán megválaszolták Pest vármegye szótárfüzetét. Liptó diplomatikusan bővebb információt kért a magyar nyelv bevezetésének mikéntjéről; hasonlóan dodonai választ adott Trencsén, amely „minden eszközzel” ígérte a magyarosítást; Árva és Szepes akkorra halasztotta a magyar nyelvű közigazgatást, amikorra tisztviselői megtanulnak magyarul. Liptó másodjára — már a nádori tiltás ismeretében — lezárta az ügyet: a szótár dolgában „a’ Törvény nem lévén köteleztető a’ Magyar nyelv meg-tanulásában elegendő módgya nincs.”93 A további törésvonalak már a nyelvharc híveinek táborán belül találhatók. A kérdéssel korábban foglalkozó szakírók, jelesül Gáldi László e frontok meghatározására elegendőnek vélték a nyelvújítás későbbi tollcsatáiból idealkalmazott ortológus- neológus ellentétpárral való megnevezést. A valóság azonban — akár a vármegyék iratait, akár a Pest megyei szótár-kiküldöttség ténykedését tekintjük — bonyolultabb képet mutat. A vármegyék legkedvezőbb állásfoglalásaiban is visszatért a perek vitelének nyelvi problémája: Bereg és Bács választást engedett a latin és a magyar nyelvű eljárás között, Komárom pedig mindaddig latin perrendtartást követ, amíg a Curia el nem fogadja a magyar nyelvűséget. Ugyanezek a vármegyék örömmel üdvözölték a magyar nyelvű ügyintézést és hívei voltak a magyar oktatási nyelvnek. Megjegyzendő továbbá, hogy átirataik94 a nádori tiltást megelőzően érkeztek, tehát véleményük nem tartalmaz ilyen jellegű taktikai elemeket. Inkább arról van itt szó, hogy jelentős jogvégzett nemesi rétegek érdekében állott, a joggyakorlatban tanult és évtizedeken át használt kuriális stílusuk ne váljék az egyik napról a másikra túlhaladottá, használhatatlanná. Közvetve pedig a számban és jelentőségben megnövekedett honorácior-rétegtől való ódzkodás is jelentkezett ebben, a hatalommegosztástól való félelem és elutasítás. Hasonló következtetésre jutunk, ha a Pest vármegyei deputáció működését vizsgáljuk. Ez a nádori konferencia-tiltás után is folytatta a beérkezett észrevételek feldolgozását, hogy előkészítse ezzel a tiszti szótár második, javított kiadását. Mint említettük, a munkálatokban mindkét alispán részt vett. Ennek ellenére Ferenczy János így tudósította — 1806. december 18-i levelében — immár Válón tartózkodó barátját, Horvát Istvánt: „Az egyik Vicispán az mondja — ő nem alispán, hanem vicispán — a’ Nótáriusok nem Jegyzők, hanem Tekintetes, Nagyságos Nótárius Uraimmok! a terminológia tehát szükségtelen.”95 Révai szakértői meghívásával ez az érdek nyelvtörténeti, etimológiai érveket nyert. Horvát István Mindennapijában a pillanatképek pontosságával lép elénk a vármegyeházba siető nyelvtudós: „...meg is jelent rongyos magyar Verbőtzijével, védni akarván itten is a’ meg vettetett régi magyarságot. Miért köllene a’ valóságos magyar szavak helett idegeneket be fogadni?”96 így alakult ki Pest vármegye sajátos ortológi- ája, amely a kuriális stílus meghonosodottnak ítélt szavait, terminológiáját meg akarta 93 Az említés sorrendjében: PML, IV. 3-c/l. PPS Vm. Kgy. ir. 887/1806. (aug. 21.); 1624/1806. (aug. 27.); 1625/1806. (aug. 27.); 1627/1806. (aug. 27.); 2370/1806. (dec. 2.). 94 PML, IV. 3-c/l. PPS Vm. Kgy. ir. 1620, 1626, 1628/1806. (aug. 27.). 95 HORVÁT-FERENCZY 1990, 54. 96 HORVÁT 1914, 203. (az 1806. aug. 1-jei bejegyzés). 32
