Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

4. Az irodalmi élet metamorfózisa (1849-1867) - 4.2. Műhelyek és műfajok

vonás, 1^4-, jelenet); a teljes magyar szöveg 1863-ban készült el, 1867-ben jelent meg.51

A két nagy tanári karban, Nagykőrösön és Kecskeméten működött fordítói gárda és ezen belül a Shakespeare-honosítás folyamatos törekvései jól példázzák, hogy az irodalmi tevékenységnek ez az ága korántsem jelentett visszalépést a romantika eredetiségkultuszához képest, hanem szervesen kapcsolódott az abszolutizmuskor értékőrző szándékaihoz. Egyrészt a világirodalom való és maradéktalan értékeihez igyekeztek kapcsolni műhelyeiket, másrészt — Shakespeare vonatkozásában — Arany János személyében mutatható ki a közvetlen folyamatosság: ő tagja volt annak a költőhármasnak (Vörösmarty és Petőfi mellett), akik Egressy Gábor ötletére 1848 elején nekiláttak (volna) a teljes Shakespeare-életmű lefordításának.

A passzív ellenállás irodalma kétarcú folyamat: az értékőrzés óhatatlanul együtt járt a provincializmus előretörésével, kisebb tehetségű alkotók hangos sikereivel, hamis nosztalgiák és illúziók születésével, letűnt műfajok (például a rege) feléledésével; a példázatosság maga után vonta a kortárs problémák helyett a történelmi tematika kedvelését. A vármegye megszűnt kultúraszervező szerepének ellentételeként azonban kedvező változást is észlelhettünk az eddigi áttekintés alapján: a mezővárosi, parasztpolgári-értelmiségi öntudat és mecenatúra erősödését.

Ha követjük Szinnyei Ferenc impozáns anyagbőségű áttekintését az abszolutizmuskor regény- és novellairodalmáról, felfigyelhetünk a történelmi tematikán belül a mezővárosi hagyományok ébresztésére is. Kecskemét és a kecskeméti puszták címen Vahot Imre írt terjedelmes fejezetet a Magyarország és Erdély képekben c. országleírásában.52 Hajagos Illés polgármester adataira éppúgy támaszkodhatott, mint a lelkészek, helytörténészek és tanár-írók munkáira; a történeti áttekintésben ő is közölte a „beszélő köntös” törökkori okmányforrását, és a több helyütt olvasható történetnek valószínűleg ez a publikációja került utóbb Mikszáth Kálmán kezébe.53 Homyik János a korszakban nemcsak adalékokat közölt levéltári kutatásai nyomán, hanem 1860 és 1866 között négy kötetben szülővárosában megjelentette magát a szintézist is, a Kecskemét története, oklevéltárral c. monográfiát, amelyet a Tudományos Akadémia Marczibányi-díjjal jutalmazott; a szerzőt pedig levelező tagjává választotta. A város hagyományai közül már 1848 őszén időszerű felhangokat kapott az 1707. április 3-i rácdúlás emléke (Szabó Márton: Ráctemető c. novellájában), majd felbukkant újra Vállai Imre elbeszélésében: A két halom (1858).54 Gyulai Pál 1853. augusztus 7-én azért utazott Kecskemétre, Szilágyi Sándor tanár-barátjához, hogy elvonulva megírhassa Egy történet napjainkból c., egyébként csak egy fejezetig jutott „irányregényét.” Viszont itt is — Petőfi színészéletének egyik hajdani helyszínén — dolgozott Petőfi-életrajzán, és az itteni élmények hatására írta meg Varjú István c. elbeszélését (megjelent 1854-ben).55

Szabó Károly és Szilágyi Sándor, a főgimnázium történelemtanárai adták ki a Nagy-Körösi Krónikát (Kecskemét 1856), Balla Gergely bíró XVIII. századi munká51 BAYER 1909, II. 231-238.

52 KUBÍNYI-VAHOT 1853, I. 61-75.

53 OROSZ 1990, 15-16. (az eredeti városi jegyzőkönyv újraközlésével).

54 Vö. SZINNYEI 1939,1. 237. és 569.

55 GYULAI 1961, 159-160., 165-166., 169., 173. 599-603.; SZINNYEI 1939,1. 314-317. és OROSZ 1990, 47.

315