Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
3. Táj és irodalom - 3.2. Tájszimbólumok Pest megyéből
népéhez — mindketten a szabadságot tekintették az egyén és a nemzeti közösség polgárosodása feltételének. Ugyanakkor — s erre szintén Lukácsy Sándor figyelmeztetett legutóbb — a modem értelemben vett statisztikát megelőző műfaj, az országleírás sem nélkülözött érzelmi átszínezést, irodalmias stílust. Pompás példája a rozsnyói születésű Magda Pál müvének (Magyar Országnak és a határ őrző katonaság vidékinek legújabb statisztikai és geographiai leírása. Pest 1819.) az Alföldet sommásan jellemző részlete: „A szép folyóvizek körül sárvizek, vízerek, mocsárok vannak; a legtermékenyebb szántóföldek és rétek szomszédságában terméketlen s minden vegetáció nélkül lévő homokos földek, puszták terjednek több mérföldnyi messzeségre; itt szép erdők, szőlőskertek gyönyörködtetik a vándorlónak szemeit, amott elláthatatlan nádasok és kákák szakasztják félben a nagy síkságnak unalmas egyformaságát.”50 Magda Pál bevallottan a festészet eszközeivel, fény és árnyék motívumrendszerével készítette leírását. Az 1830-as évek végére a kelléktár kiegészült. Gaal József számára, aki Nagykárolyban született, érthetően az Alföld keleti fele és kiváltképp a Hortobágy jelentette az alapvető tájélményt. Az Alföld képe c. cikkében már ellenhierarchiát vázolt fel a romantika tájkliséi ellenében; a tengert, az óceánt fenségessége dacára idegennek érezte, a hegyvidéket pedig — szépségeinek elismerése mellett is — a kicsinység, a korlátozott szabadság képzetével társította. A Pestet elhagyó vándor előtt viszont kinyílik a táj: „Hiszen itt ő legmagasabb pont, s ha itt-ott egy falu magányos csárda vagy tanya, magas gyümölcsfáktól ámyazott szőlő vagy egy alacsony határdomb kitűnnek az általános lapályból, ez semmi benyomót sem éreztet az emberrel, mert a csekély dombocska nem épen úgy ön s embertársai müve-e, mint a magas templom-torony? nem maga ültette-e a fákat, hogy őt gyümölcsökkel táplálják?”51 Ha csupán Magda és Gaal motívumait vesszük szemügyre (nem törekedve a tárgytörténet teljességére), előttünk áll Petőfi Sándor korszakhatárt jelentő versének, Az alföldnek képanyaga (1844. június második fele - július).52 Korszakhatár — s nem is elsősorban azért, mert a költő első kötetének, a Versek 1842-1844 címűnek hangsúlyos záródarabja lett. Inkább alkotómódszere miatt: a vers pesti megírása nem puszta keletkezéstörténeti adat. Felröpűlök ekkor gondolatban Testi szemeimet Túl a földön felhők közelébe... Behunyom, és lelkem szemeivel nézek, (Az alföld, 1844. július) S előttem lebegnek szépen gyönyörűn az Alföldi vidékek. (Kiskunság, Pest, 1848. június) Amint Horváth János írja: „A költemény tehát nem is lehet tájkép a szó igazi értelmében, hanem lyrai költemény, mely a költő pillanatnyi lelki állapotának szülötte. Nem szemlélet, nem egy helyről való széttekintés, hanem elképzelés, emlékkép.”53 Azaz maradéktalanul megfelel a „művészi táj” fogalmának. Azt már a XXI. századelő 50 Vö. LUKÁCSY 1995, 45. 51 Rajzolatok, 1836. 1. félév 10. sz. febr. 3. Kötetben: Alföldi képek és humoros rajzok. In: GAAL 1882, II. 3-4. 52 Kritikai kiadása: PKrk 2., 56-58. (főszöveg) és 361-372. (Kiss József jegyzetei.) Ugyanerre 1. még Horváth János gazdag gyűjtését: HORVÁTH 1922, 523-527. Az Alföld-ábrázolás változására HORVÁTH 1927, 240-246. 53 HORVATH 1922, 104. 265
