Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.2. Az "alkalmazott literatúra" szintje

vers] én fogtam rá azt a dallamot, melyen egész haza ismeri, még ezelőtt öt évvel.”285 Ugyanennek a paradoxonnak második oldala, hogy a gyűjtési felhívás értelemszerűen éppen arra a rétegre, a mezővárosi-falusi értelmiségre számíthatott, akik maguk is közköltők voltak; azzal a megállapítással együtt, amelyet Arany János tett róluk: „Ekkép rajzott fel nálunk egy verselő csoport, [...] melyet irodalomtörténetünk népiesnek mond, de amelyre inkább népszerű nevezet illik.”286 Ha csak a Népdalok és mondák I. kötetében közölt beküldői listát vesszük szemügyre: premontrei kanonok Csornáról és Szombathelyről, gimnáziumi professzor Érsekújvárról, Győrből, Pécsről, tanító Kőröstarcsáról és a Vas megyei Kocs községből. A Pest megyei gyűjtőket is hozzájuk csatlakoztatva: piarista atya és kispapok Vácról, ügyvéd Nagykőrösről stb. (Teljes képet a gyűjtőkről nem alkothatunk, mert foglalkozásukat és illetőségüket az esetek többségében nem adták meg.) És persze írók, akadémikusok, az idősebb generációkból éppúgy (Schedius Lajos, illetve Döbrentei Gábor, Császár Ferenc), mint a fiatalabb költőnemzedékből, akik már az irodalmi népiességben látták a nemzeti irodalom fejlődésének útját (Petőfi Sándor, Szelestey László, Samarjay Károly, Szakái Lajos). Ezért a gyűjtött és beküldött anyagban igen kevés igazi népdal van; nagyjá- ban-egészében ugyanaz az arány reprodukálódik, mint a kéziratos énekeskönyvekben és versgyűjteményekben.

Vizsgált korszakunkban a népdal fogalma sem maradt változatlan; lassan, de egyértelműen szűkült az Erdélyi megfogalmazta, tudományos igényű definíció irányában. A szerkesztő a Népdalok és mondák előszavában két nyomtatott dalgyűjteményt jelölt meg, közvetlenül előzményül. Az egyik a váci Énekes Gyűjtemény, amelynek első darabja (mint Erdélyi is utalt rá) 1799-ben, a második pedig 1801-ben287 jelent meg a Gottlieb-nyomdában. Az 1803. évi második kiadás — amint ezt Sebestyén Gyula 1913-ban megállapította — az 1801-es második kötet 95 versének átvétele, kiegészítve az első kötet 76 szövegéből húsznak átvételével. (Erdélyi csak ezt ismerte.) Az 1823-as, harmadik kiadás az 1801-es második változatlan újrakiadása az első edíció- ból. (Fejlődésrajz helyett tehát állapotfelmérésre alkalmas.) Az Énekes Gyűjtemény körül mindazonáltal ma is akad kutatnivaló. Nem tudjuk például, kik állították össze a három kiadást, mi volt a szerepe az 1803. évi második kiadás előszavát jegyző váci „Igaz szívű hazafiak”-nak, és egyáltalán: kik voltak ők?

A népdal-átí'm\c\6 megalkotása ma is nyitott etnomuzikológiai feladat, amelyet csak a szociológiai, a zenetörténeti szempont egyidejű érvényesítésével, a nyelvvel való kapcsolat figyelembevételével lehet megközelíteni.288 A váci Énekes Gyűjtemény a fogalom lehető legtágabb körét mutatja, a „népszerű” dalokat tartalmazza. Joggal írta tehát Erdélyi: „...a mi szempontunkból tekintve, nem igen sokat ért, mivel a benne megjelent dalok minden egyéb voltak, mint népdalok.”289 S valóban, az első kötetben, amely sajátosan tudálékos módon, a kezdősorok abcrendjében van elrendezve, a 42.

285 1871. júl. 6. Legutóbb erről Lukácsy Sándor írt: LUKÁCSY 1995,213.

286 Irányok. In: AJÖM XI. 159.

287 A datálás Sebestyén Gyula érdeme: SEBESTYÉN 1913, 105. L. még HORVÁTH 1927, 96-99. és HOLL 1973, 58. Sebestyén az akkor egyetlen, sárospataki példányt használta. Ma már az OSZK is őriz egy hiányos példányt: 815.549 jelzeten, amelyben több helyütt a „Csizmadia György” posszesszori bejegyzés olvasható.

288 Vö. DOBSZAY-SZENDREI 1988, УК. 7-15.

289 NÉPDALOK ÉS MONDÁK I. Előszó V.

237