Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.2. Az "alkalmazott literatúra" szintje
men nyomtatásban is megjelent beszéd szövegében,235 itt a gyülekezet gyásza dominált az egyén fölött. A búcsúztató fohásszal kezdődött, a vezérige Malakiás próféta könyve 2. részének 6-7. verse volt („Igazság törvénye volt az ő szájában, és nem találtatott álnokság az ő ajkaiban...”), amelynek öt tagmondatát magyarázta a prédikátor, ötszöri fejtegetéssel, hogy végül eljusson a hatodikhoz: „...a Seregek Urának követe volt ő közöttünk.” A séma mindazonáltal itt is érvényesült, az igehirdetést az elhunyt életrajza követte (származás, iskolázás, szolgálat, házasság, gyermekek, viselt tisztségek, végül a halál pontos napja és órája), majd a megszólítások következtek. Azzal a különbséggel, hogy a lelkész nem szólhatott eddigi egyházi elöljárója nevében, azaz egyes szám első személyben. A megszólítások ezért a következő rendben követték egymást (ismét a „szűkülő kör” szerkezetével): — „Főtisztelendő egyházkerület, gyászoló egyházi sereg!” — „Egyházkerületünk főgondnoka, mélt[óságos], gróf Széki Teleky Sámuel!” — „Pesti reformált egyház!” — „Gyermekei és unokái az idvezültnek!” (Báthory élete utolsó négy és fél évében özvegy volt). — „Nehány szót hozzád, tisztelendő férfiú, a boldogultnak utódja...!” — „Idvezült lélek!” Hogy ez a gyakorlat már korán általánossá vált, és az egyházközség a gyülekezet tehetősebb polgári, parasztpolgári tagjai is megkívánták az orációval való búcsúztatást, bizonyítja az a 23 strófás „Halotti búcsúztató 1793. 4. febr.— Balla Pálnénak búcsúzása” c. versezet, amelyet Nagy Iván küldött be a Kisfaludy Társaság népdal- és népmonda-kiadása számára, Erdélyi Jánosnak.236 Az „Egy alföldi Kántor írásai közül” származó búcsúztató a névanyag alapján feltehetően Nagykőrösre lokalizálható. Az 1-5. versszak moralizáló bevezetés („Gondoljál ember, meddig tart életed...”), a 6. strófa tartalmazza a halál pontos körülményeit (február 4-én déli egy órakor, Istennek ajánlva lelkét), a 7-22. pedig az első személyben elmondott búcsúverseket. Két- két strófa jutott a lelkipásztornak (7-8.) és a férjnek, akivel 17 évig élt együtt a házasságban (9-10.). A többiek már csak egy-egy versszakot kaptak: Cseri János és bátyja (11.), két fia, Balla István és Márton (12.), menyei, akiktől bocsánatot is kért (13.), Borbála leánya és unokái (14.), testvérei, név szerint Cseri György, András és Mátyás (15.), öccse, Cseri János és neje (16.), mostohalánya (17.), sógorai (18.), Balla Ferenc „kisebbik uram” (azaz férje öccse) és neje (19.), nászai (20.), sógorok, komák, barátok, szomszédok (21.), a helység bírái és lakosai (22.). A búcsúztatót a kántor mondta könyörgés zárta, szintén egy versszakban, a 23.-dikban. Ez voltaképpen máig élő, a hátramaradottakat a halott nevében megszólító búcsúztató szolgált formai keretül már 1819-ben is a korszak vándorpoétájának, Farkas Andrásnak, aki ponyvakiadványban dolgozta fel az 1.1. alfejezetben már említett híres megyei bűnesetet, gr. Beleznay Sámuel megölését Pilisen 1818-ban Sámuel fia által és a gyilkos 1819. június 21-i, nyilvános fejevételét. A témára lecsapó Farkas — végzettségét és foglalkozását tekintve volt jurátus és tanító237 — már egy hónap alatt, 235 Kecskemét 1842. 236 MTAK Kt. RUI 8r. 206/90. e. 4. 237 A szerzőre 1. POGÁNY 1959, 116. 222
