Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.1. Az író társadalmi státusának és életmódjának változása

Vitkovicsot és Kazinczyt; a Conversations-Lexicon pőrében Döbrenteivel értett egyet, és — szokása szerint — nagy lendülettel kezdett, de befejezetlenül hagyott Feleletet szerkesztett Bajza ellen. 1828 óta volt a Magyar Tudós Társaság alapszabály-bizottságának tagja, ám az akadémiába mégis csak az első nagygyűlés választotta be 1831. február 16-án, amikor Kisfaludy Károly halálával máris megürült az első hely. 1833-ban, amikor a két Aurora ügyében most már a nyilvánosság előtt is nyílttá lett a konfliktus a romantikus triásszal, lemondott tudóstársasági helyéről. Kazinczy halála után 1823 óta írt-kapott leveleit, kéziratait elégette. Az esetleg emberi összeroppanással is fenyegető helyzetet két péceli szüreten sikerült megoldani: 1831-ben, amikor Bajza József és Vörösmarty Mihály kereste őt fel, 1837 októberében pedig a triász (Bajza, Toldy, Vörösmarty) mellett Fáy András, Bártfay László, Bugát Pál és mások is vele szüreteltek — korábbi ellenfelei a „pörök” során.143 A helyreállott jó viszonyban persze az is benne volt, hogy az irodalmi élet kulcspozícióinak birtokába jutott romantikus triász már nem tartott az olvasott, szerteágazó esztétikai ismeretekkel rendelkező, de szerkesztőként kudarcot vallott és ítészként pedig ritkán publikáló Szemerétől. Lehetett neki akár irodalmi megtiszteltetést is juttatni, mint például Kölcsey Ferenc helyét a Kisfaludy Társaságban (1840). Egy területen képességei nem koptak meg az idő múlásával: a fiatal tehetségek idejekorán való felfedezéséhez mindvégig jó szeme volt, lett légyen szó Eötvös Józsefről az 1830-as vagy Petőfiről az 1840-es években. Mindez együttvéve elég volt ahhoz, hogy Pesttől kocsival két és félórányira levő Pécel ebben a két évtizedben rajta maradjon az irodalmi kirándulások útvonaltérképén.

A hivatalos irodalom csoportjaihoz nem tartozó Táncsics Mihály 1837. július 11- én járt Pécelen. Ő nem kocsin, hanem az apostolok lován, öt órai gyaloglás után érkezett ide és köszönt be Szemeréhez. Leírása a honoráciorok szokott nyíltságával történt: az általa is irodalmi emlékhelyként tisztelt Pécel rendezetlen faluképét éppúgy megjegyezte, mint ahogyan Szemerében is egy kedélyes, szívélyes, de némileg különc vonásokat eláruló, slafrokos öregurat láttatott, aki azzal lepte meg — kellemetlenül — bemutatkozó vendégét, hogy csak a triász lapja, az Athenaeum elleni cikkét ismerte, de nyelvkönyveit, addig megjelent köteteit nem. Az ebéd utáni séta a Ráday- kastély parkjába vezetett: „Itt egy esernyő alakú védfa van emelve, mellynek oldalán különféle emlékiratok vágynak. Én ezt irám föl: ’Nem beszéde után hanem cselekedete szerint kell az embert megítélnünk’; e’ gondolatra e’ hely tulajdonosa adott alkalmat.”144 Az Életpályámban is megörökített történet informátora nem Szemere Pál volt: „Péczelen Szemere Pál mostoha fia Fáy N. egy esetet beszélt volt el nekem, miszerint Ráday gróf a tagosztály elintézése alkalmával úgy nyilatkozott, hogy ha az ő illetőségét úgy hasítják ki, hogy az kastélyához tartozó birtokkal egy tagba esik: sokkal kevesebb részszel is megelégszik, mint amekkora darab aránylag [arányosan] őt megilletné: de azért a mérnök mégis csak úgy húzatta a láncot, hogy Ráday nagyobb részt kapott.”145 Az ilyen esetek — anekdotává szelídülve, vagy akár nyilvánosságra nem szánt versekben is megírva — hozzátartoztak a kastélyok és az udvarházak száj145 Vö. SZVORÉNYI1890, I. 32-41.

144 TESZÉRI 1837,471.

145 TÁNCSICS 1978, 121.

195