Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
1. Pest vármegye irodalomszervező- és pártoló tevékenysége - 1.1. Az irodalmi élet nyilvánosságának néhány helyi problémája
könyvkölcsönzés különüljön el az olvasótermi helyben olvasástól, és ne legyen alapja tudományos vagy közművelődési egyesületek létrejöttének. Mindazonáltal a reformkor utolsó évtizedeire ez a hálózat (a magyar nyelvű szép- irodalom és a hírlapirodalom terjesztésére) megyeszerte kialakult: Nagykőrösön és Abonyban 1838-ban, Dabason 1843-ban, Tápiószelén 1847-ben, Kiskőrösön 1848- ban jött létre olvasóegylet; a váci ipartestületnek 1832-től volt könyvtára.26 Korlátozott hatásuk oka nem is viszonylagos megkésettségükben rejlett, hanem inkább abban, hogy tagságuk zömét az amúgy is olvasó-tájékozódó nemesiértelmiségi rétegből toborozták, mint az 1832-ben megalapított kecskeméti kaszinó, az ugyanott 1836-ban létrehozott diákegyleti Olvasó Társaság, vagy — az említettek közül — a nagykőrösi Olvasó Társaság, amely mellett a parasztpolgárok egyletalapítása, a Közönséges Olvasó Társaságé csak 1844-ben és elkülönözött formában történt meg. Nagyobb sikerrel működött a műveltségi szakadék áthidalásában a vándorszínészet, amely — zanzásított formában bár — alaptörténeteket, klasszikus műveket és kortárs irodalmat közvetített olyan közönségnek is, amely az olvasás élményével nem találkozott, sőt akár a betűket sem ismerte. Ehhez bizonyos hagyományt már a XVIII. századi iskolai színjátszás nyilvános előadásai megteremtettek, habár a játszás természetesen nem mérhető össze a hivatásos színészet rendszerességével.27 Hogy a meginduló hivatásos magyar vándorszínészet (a vármegyében — Pest- Budát leszámítva — 1800-ban tartották első előadásaikat Kecskeméten és Nagykőrösön) ezt az említett, iskolázatlan réteget is meg tudta nyerni, talán azok az esetek szemléltetik a legjobban, amikor a publikum — korábban nem találkozván irodalommal, színházzal — a mai gyermekközönség érzelmi azonosulásának szintjén élte át az előadást. Kisfaludy Károly 1820-ban, a Medárd-napi vásár és a Pest vármegyei tisztújítás kettősen is jeles alkalmából, Pesten megtekintette saját, Kemény Simon c. vitézi játékát, amint arról barátjának, Gaál Györgynek, az Esterházyak bécsi könyvtárosának beszámolt 1820. június 24-i levelében. A karzaton, szándékosan rangrejtve helyet foglaló szerző legnagyobb elismerését kapta meg a mellette ülő kecskeméti vásárostól, aki végigsírta a II. felvonás búcsújelenetét, majd így szólt: „Hogy a fene egye meg, aki írta, az embernek csak pityeregni kell, már a fejem is fáj a sok sírásban.”28 Ugyanebben az évben a népes mezővárosban, Dunapatajon Balog István mindössze négyfőnyi kistársulata tartott (Kalocsáról Pestre menvén) előadásokat. A második estén a Don Умая-történet rövidített változatát adták: ebben a lelkes közönség „megvédte” Leporellót gazdája haragjától.29 A következő két évtizedben ez a kistársulat — természetesen változó létszámmal és összetételben — számos Pest megyei helységet fölkeresett: Kunszentmiklós, Ráckeve, Kalocsa (1820), Tinnye (1833), Abony, Cegléd, Kecskemét (1836), Domony, Aszód, Túra, Nagykáta, Dabas, Gyón, Kunszent26 SZEMZŐ 1939, 165-175.; KATSÁNYI-NAGY 1961,402-403.; HOLL 1965, 161.; FÜLÖP 1978, 95., 97- 99. (jegyzetben), 103., 138.; NÉMEDINÉ 1999, 118-128. 27 A részletes adatokat I. az 1.5.1. alfejezetben, vö. a 328. jegyzettel! 28 A levélrészlet magyarul: KISFALUDY 1983, 828. 29 BALOG(H) 1927, 168-178. 17
