Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.1. Az író társadalmi státusának és életmódjának változása

Az idézőjelbe tett kifejezést Szauder Józseftől kölcsönöztük, ő Fáy Andrásról írott tanulmánya fölé illesztette címnek, s az írót „az udvarházi klasszicizmus nagy alakjáénak nevezte.37

Mi a fogalmat tágabb értelemben vesszük és azt az udvarházi közeget vizsgáljuk, amely virágkorát a XIX. század második és harmadik évtizedében élte és amelyben — még országos irodalmi központ híján, a polgári nyilvánosság fórumainak alacsony fejlettségi fokán — e pontok (és kapcsolataik) az irodalmi és kulturális értékteremtés és közvetítés hálóját alkották. Az udvarházak birtokos nemes literátorai nem voltak (a szónak szociológiai értelmében) hivatásos, azaz tollúkból élő írók, és az idősebbek közülük, habár megérték a reformkor kibontakozását, amint az 1861-ben meghalt Szemere Pál vagy az 1864-ig élt Fáy András, később sem váltak azzá. Megélhetésüket a birtok biztosította; iskolázottságuk (esetleges jogi végzettségük) alkalmassá tette őket hivatal vitelére, főként vármegyei funkciók betöltésére. Irodalmi tevékenységüket emellett, a gazdálkodás és a közélet alkalmaihoz kötve, azoktól meghatározott módon és időkeretben végezhették. Szinte jelképes relikviája ennek az életformának Fáy András gombai számadáskönyve, amelyet 1822-től kb. 1833-ig vezetett és amelynek rovataiban a terménymennyiségek, kifizetett bérek, beszerzések közé ékelődnek a könyvkölcsönzések és -vásárlások, az irodalmi prenumeráció számadatai, mintha egy birtokrész kiadásairól és bevételeiről lenne szó.38

Az életforma kényszerítő hatását talán legjobban a fiatal Szemere Pál sorsának alakulásán mérhetjük le.39 Noha 1808-ban megszerezte ügyvédi diplomáját, nem kívánt hivatalt vagy prókátori megbízásokat vállalni, apjától kapott évdíjával az akkor még szellemi fejlődése elején álló Pesten próbált független, értelmiségi tevékenységi kört kialakítani magának: lapalapítási terveket szövögetett, újságírói feladatokat vállalt a Hazai és Külföldi Tudósításoknál, tiszteletdíjas adlátusa, majd helyettese Vida Lászlónak a pesti magyar színtársulatnál; nyelvészeti, esztétikai tanulmányokat folytatott — mindenütt ott volt, ahol az irodalmi élet szerveződhetett, folyhatott. Eközben írt bírálatot, tanulmányt, episztolát, daljátékot; szorgalmasan levelezett; sajtó alá rendezte és javítgatta fiatal barátai munkáit. E nagy ívű irodalmi pályát ígérő, sokirányú literátorkodás mögött néhány évig szinte alig látszik a nemesi birtok jövedelmének járszalagja — legfeljebb a franciák közeledésének híre készteti az apát (Szemere Ferenc helytartótanácsi ügyvivőt) és fiát arra, hogy a péceli birtokra húzódjanak vissza. A 26 esztendős Szemere éppen abban az esztendőben vette át (1811-ben) birtokát apjától, amikor a gazdálkodás feltételei az első devalvációval nehezedni kezdtek. Az 1811. évi szüret még vidám: Vitkovics Mihály arról írt, hogy a péceli kúriában felszentelték a „literátori szobát”,40 1812-ben azonban (apja halála után) a gazdálkodás

2.1.2. Az „udvarházi klasszicizmus" Pest megyében

37 SZAUDER 1970, 452-503. Az idézet: SZAUDER 1970, 503. Az irodalom szociológiai szintjeit az irodalom- történet bevett terminusaival írjuk körül. Van más kísérlet is: a strukturált (elit) és integrált (közösségi) irodalom elkülönítése, vö. HÁSZ-FEHÉR 2000, 57-66.

38 OSZK Kt. Föl. Hung. 1354.

39 Főforrásunk ehhez Szvorényi József tüzetes életrajza: SZVORÉNYI 1890, 1. 3-56. Apa és fiú (Szemere Ferenc és Pál) rövid jellemképét Fáy is megrajzolta, közli HÁSZ-FEHÉR 2000, 293-303.

40 VITKOVICS 1879, III. 34.

167