Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.1. Az író társadalmi státusának és életmódjának változása

2. AZ IRODALMI ÉLET ALKALMAI, FORMÁI ÉS SZEREPLŐI 2.1. AZ ÍRÓ TÁRSADALMI STÁTUSÁNAK ÉS ÉLETMÓDJÁNAK VÁLTOZÁSA 2.1.1. Az irodalmi klientúra kérdései Ha (az 1.1.3. alfejezetben) az eddig statikusan, helyzetkép formájában szemlélt fő­rangú irodalompártolás kérdését a korszakunkba eső nemzedékek időrendjében, moz- gásában-változásában vizsgáljuk, a vármegyében figyelmünket három családra, illet­ve helyszínre érdemes irányítanunk. A barokk irodalmi nyilvánosság sajátos hazai vonásait Ráday (I.) Gedeon (1713-1792) példáján szemléltethetjük. Személyében a műgyűjtő, műélvező, a műpártoló és a műkedvelő vonásai hosszú évtizedeken át harmonikusan egyesültek: az előző kettőre vagyona, társadalmi rangja és ezekből táp­lálkozó tekintélye; az utóbbira műveltsége, a család literátus hagyományai tették ké­pessé. A három irodalmi-művészeti létforma együttélését életének utolsó évtizede bontotta meg, amikor a türelmi rendelet következtében Pestre költözhetett, megismer­kedhetett az irodalmi nyilvánosság korszerűbb formáival, elsősorban a meginduló magyar nyelvű folyóiratok kapcsán.1 Ez azonban — literatúránk elmaradottságának „köszönhetően” — nem pályája ki­bontakozását jelentette, hanem ellenkezőleg: az említett hármas szerep növekvő zava­rát. Egyszerre az irodalmi vezér szerepében lelte magát — rangos, publikált életmű nélkül; patriarchális mükedvelését kezdődő kultusz övezte, miközben már megkezdő­dött (folyóiratok köré szerveződve) a tényleges vezető szerepért vívott harc Kazinczy Ferenc és Batsányi János között. Az elmondottakat a látvány erejével példázza kép­mása, amelynek keletkezéstörténetét Kazinczy Ferenc így foglalta össze: „Az Első Gedeont nekem crayonnozta Klímes Tamás [Thomas Klimesch] 1788., mellyet osztán Mark Quirín Orpheusom’ П. Kötete elébe metszett...”2 A portré a hírnévre utaló tölgyággal, a költészetet jelképező pánsíppal és lanttal, a gyűjtőszenvedélyét szimbo­lizáló könyvvel és vázával, a rangot rögzítő körirattal — a barokk ábrázolás megannyi kötelező kellékével — övezi a mosolygós, vállaltan öreg és ráncos, szépítetlen arcot, amelyet hálósipka „koronáz”.3 1 Vö. WALDAPFEL 1935, 35-38. A folyóiratokkal való kapcsolataira: MST I. passim. 2 KAZINCZY 1827, 1231. 3 L. Rózsa György leírását: RÓZSA 1980, 173. és 26. tábla. 157

Next

/
Thumbnails
Contents