Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.1. Az író társadalmi státusának és életmódjának változása
2. AZ IRODALMI ÉLET ALKALMAI, FORMÁI ÉS SZEREPLŐI 2.1. AZ ÍRÓ TÁRSADALMI STÁTUSÁNAK ÉS ÉLETMÓDJÁNAK VÁLTOZÁSA 2.1.1. Az irodalmi klientúra kérdései Ha (az 1.1.3. alfejezetben) az eddig statikusan, helyzetkép formájában szemlélt főrangú irodalompártolás kérdését a korszakunkba eső nemzedékek időrendjében, moz- gásában-változásában vizsgáljuk, a vármegyében figyelmünket három családra, illetve helyszínre érdemes irányítanunk. A barokk irodalmi nyilvánosság sajátos hazai vonásait Ráday (I.) Gedeon (1713-1792) példáján szemléltethetjük. Személyében a műgyűjtő, műélvező, a műpártoló és a műkedvelő vonásai hosszú évtizedeken át harmonikusan egyesültek: az előző kettőre vagyona, társadalmi rangja és ezekből táplálkozó tekintélye; az utóbbira műveltsége, a család literátus hagyományai tették képessé. A három irodalmi-művészeti létforma együttélését életének utolsó évtizede bontotta meg, amikor a türelmi rendelet következtében Pestre költözhetett, megismerkedhetett az irodalmi nyilvánosság korszerűbb formáival, elsősorban a meginduló magyar nyelvű folyóiratok kapcsán.1 Ez azonban — literatúránk elmaradottságának „köszönhetően” — nem pályája kibontakozását jelentette, hanem ellenkezőleg: az említett hármas szerep növekvő zavarát. Egyszerre az irodalmi vezér szerepében lelte magát — rangos, publikált életmű nélkül; patriarchális mükedvelését kezdődő kultusz övezte, miközben már megkezdődött (folyóiratok köré szerveződve) a tényleges vezető szerepért vívott harc Kazinczy Ferenc és Batsányi János között. Az elmondottakat a látvány erejével példázza képmása, amelynek keletkezéstörténetét Kazinczy Ferenc így foglalta össze: „Az Első Gedeont nekem crayonnozta Klímes Tamás [Thomas Klimesch] 1788., mellyet osztán Mark Quirín Orpheusom’ П. Kötete elébe metszett...”2 A portré a hírnévre utaló tölgyággal, a költészetet jelképező pánsíppal és lanttal, a gyűjtőszenvedélyét szimbolizáló könyvvel és vázával, a rangot rögzítő körirattal — a barokk ábrázolás megannyi kötelező kellékével — övezi a mosolygós, vállaltan öreg és ráncos, szépítetlen arcot, amelyet hálósipka „koronáz”.3 1 Vö. WALDAPFEL 1935, 35-38. A folyóiratokkal való kapcsolataira: MST I. passim. 2 KAZINCZY 1827, 1231. 3 L. Rózsa György leírását: RÓZSA 1980, 173. és 26. tábla. 157
