Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
1. Pest vármegye irodalomszervező- és pártoló tevékenysége - 1.5. A pártolási formák egymásra épülése: Pest vármegye és a színházügy
Gábor — éhezve, jóformán nyomorogva — bécsi tanulmányúton töltötte ezt a várakozási időt.)549 Ez a folyamat azonban még korántsem zárult le: a kiküldöttség, majd az igazgatóválasztmány táblabírái a színészeket is vármegyei alkalmazottaknak tekintették, és ennek megfelelően bántak is velük. Szilágyi Pál idézte föl ismételt vitájukat 1835 őszén Sárközy Imre főjegyzővel és másokkal a színpadnyílás méretének meghatározásáról, a kiszolgáló helyiségek elhelyezéséről („Hát önök mindenhez akarnak érteni? még architecturához is?”); a Bajzát követő vármegyei igazgatók ars poeticája pedig így hangzott: — Mert úgy is kellene az urakkal bánni, mint a vármegye hajdúival! — Mire Szilágyi Pál „alázatosan” megjegyezte: „— Kérjük, tekintetes úr, legalább, mint a kancellistákkal!” A tanulási folyamat kölcsönös volt: Pest vármegyének működtetnie kellett egy polgári, szakosodott színházi üzemet, a hajdani vándorszínészeknek pedig — az eleddig szokatlan létbiztonság fejében — alkalmazkodniok kellett ehhez az üzemmenethez. Mindez nem történhetett csalódások, illúzióvesztések, sőt félresiklott életutak nélkül: a Pesti Magyar Színház megnyitása nemcsak a színpadi romantika ízlésfordulatával esett egybe, hanem a vándorszínészet nagy generációjának életkori és így szerepköri kiöregedésével is. Déryné ezért lett (két ízben is) csak rövid ideig a pesti színház tagja, és az itt reáváró anyaszerepek helyett visszament kisebb vándortársulatok énekes primadonnájának és prózai naivájának, s hasonlóképpen, a vezető heroina, Kántomé sem tudott szerepkört váltani, és ezért sohasem lett a Nemzeti Színház tagja. Földváry Gábor, Bajza József és az igazgatóválasztmány eljárásának korrektségét Székely József, a vármegye főlevéltárosa — dokumentumok alapján — már 1887-ben tisztázta.550 1.5.6. A vármegye színháza (1837-1840) A Honművész 1837. január 21-én közölte először, majd 25-én és 29-én megismételte a felépítésében előrehaladt színház „concursus-hirdetését”, amely szerint a teátrumot bérbe venni akaró vállalkozóknak 1837. április 2-ig kellett jelentkezniük, hogy megtekinthessék Nyáry Pálnál, a színházi kiküldöttség jegyzőjénél a 23 pontba foglalt pályázati feltételeket. A vármegye és kiküldöttsége — amint azt a Pest városával folytatott tárgyalások kapcsán, korábban említettük — nem kívánta a színházat maga működtetni; azt a tervezett nyitástól, 1837. augusztus 1-jétől 1843 húsvétjáig teljes felszereléssel bérbe szándékozott adni. A feltételrendszer azonban alapvető ellentmondást tükröz. A kiküldöttség fenntartotta a vármegye tulajdonosi helyzetéből fakadó jogait: meghatározta a heti legkevesebb négy játszási napot (vasárnap, kedd, csütörtök, szombat), a helyárakat, a normanapokat (évi 17 nap); magához vonta — egy kiküldendő drámabíráló választmány révén — az új játékdarabok megítélését és általában a színpadról elhang549 A színész-szerződtetésekre 1. REXA 1928, 55-59. és 73-76.; BÍRÓ 1931, 23-25.; VÁNDORSZÍNÉSZET 240-253. és 330-333. 550 SZÉKELY 1887, 146-150. 137
