Bánkúti Imre: Pest–Pilis–Solt vármegye a Rákóczi korban II. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 2. (Budapest, 1997)

1708

524 Felségednek valami oUyas én irántam való kegyelmes dispositioja találna lenni, az Katák táján engemet feltalálnak. Az mellett Felséges Uram, asztat is kívántam Felségednek értésére alázatossan adnom, hogy az elmúlt vasár­nap az Ráckevi Rében vagy negyedmagammal berugaszkodtam volt az bírákkal való szóllásom végett, az melljek Felségednek, hazánknak és Nemzetünknek igaz hűségekért hittel ajánlották és magok arra kértének, hogy ha Felségednek az Dunán túlsó földre küldendő levelei lesznek, méltóztatik Felséged kegyeimessen kezekben concredálni én általam, min­den eltévelyedés nékül, valahová Felséged kívánnja, oda fogják szolgáltatni, sőt kétt három embert is készek lesznek étcakáknak idein akar lovon, akar gyalog által szállítani az Dunán, olljas expressus emberek küldetnek által az túlsó földre. Azomban nem kétlem, fris emlékezetiben vagyon Felségednek, hogy az elmúlt napokban minemű casus esset én közöttem és a rác ellenség közöt Kőrösnél, az hol is egynehány szegínylegínyem életeket édes Hazánkért letette dícsíretessen, némellyek pedig rabságra is estének, mell­j éknek Felséged kegyelmességébűl had lenne mentül hamarab való szabadu­lások. Ezen includált rabokat, 2 melljeket egyszer is, mászor is Egerben ra­boskodni felküldöttünk, az specifícatio szerint kiadatni és kieresztetni ke­gyeimessen méltóztassék, hogy annival is inkáb az szegíny rabságban levők consolaltassanak azal, hogy sokáig rabságot nem viselnek Felséged kegyel­mességébűl, mellyek iránt való nagy kegyelmességét Felségednek elvárom nagy alázatosságal és maradok Felségednek, mint Természet szerint való nagy Kegyelmes Uramnak, alázatos híve és szolgája Sőtér Tamás. Költ Kókán Die 2da Octobris Anno 1708. 1. E szó áthúzva. 2. A rác rabok listája nincs a levél mellett 568. Uri, 1708. október 2. Sőtér Tamás ezereskapitány gróf Bercsényi Miklósnak. Bezerédi Imrét és társait Egerbe kísérték Bezerédi kegyelmet kér, s ezt Sőtér Bercsényi elé terjeszti. Levelezés Dunántúlra. Dézsmabúza felszállítása a Duna mellékéről. Különböző katonai intézkedések. Eredeti. OSzK Kt FH 1389/9. Pag. 411-412. [Címzés:] Méltóságos Magyar Országi Feö Generalis és Locum Tenens Székesi GrofF Bercsényi Miklós Nagy Jó Kegyelmes Uramnak Eö

Next

/
Thumbnails
Contents