Bánkúti Imre: Pest–Pilis–Solt vármegye a Rákóczi korban II. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 2. (Budapest, 1997)
1708
548 [A címzés hátoldalán:] Szoboszlai, Debreceni, Vámos Pércsi, Körtvélyesi Bírák Uraimék siető lovas postán éjjel nappal küldgyék. Újvárosi Szűcs János m. p. Méltóságos Generalis, jó Kegyelmes Uram. Postásim, kik régen már Kőrösön valami új hír után várakoztanak, mostan érkezének haza, kik általtal Körösi Bírák levelét vévén, semmi nem írnak egyebet, hanem hogy a' mely gyalog német Szegedhez jöt, nem töb circiter 300, vagy négyszáz, az is igen beteges, kiért is szállította a commendans quartélyra a városban; hírlelik mégis két regiment lovast várni, de még sem érkezet el; az hídnak készítésérűl most semmit nem írnak, portásaik Csongrádig voltak, de semmit arrul nem hallottak. Ugy látom, onnét soha nem lesz ennek vége, hanem Excellentiád intimatioja szerént, mihelt az hadat (ki már it vagyon a' Krucsai uramén kívül), most két napok alat megkenyerezhetem, mindgyárt indulok alá fele portára, és ha Kürt táján ugyan csak meg nem értem a' lovas németnek Szegedhez való érkezését; vagy valami más nagy dolog által meg nem akadályoztatom, az egész karabélyos haddal, Nyúzó Uram egyben gyűjtőt katonáival és a velem levőkkel a' Kérésen általmegyek s az hol módgyát ejthetem, próbálok. Ezzel magamot Excellentiád méltóságos úri gratiájában alázatoson ajánlván, maradok Excellentiádnak alázatos szolgája Újvárosi Szöcs János m. p. Nádudvar 4ta Novembris 9 órakor délután 1708. 592. Szentmártonkátai mező, 1708. november 4. Sőtér Tamás ezereskapitány II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek. A hozzá küldött leveleket a kalocsai plébános és a ráckevi bírák révén eljuttatta gróf Eszterházy Antalnak, s választ is remél. Kéri a fejedelmet, hogy a hazaköltözött Pest megyei szegénységet legalább a télen hagyja meg falvaikban. Rongyos hadaival a hideg idő miatt a falvakra fog szállni. Végül különböző híreket közöl az ellenségről Szeged környékéről. Mellékelten küldi a kalocsai plébános által írt levelet. Eredeti. MOL G. 19. RSzL II. 2. e/A. [Címzés:] Felséges Vezérlő Fejedelem Második Rákóczi Ferenc Természet szerint való Nagy Kegyelmes Uramnak írám anagy alázatossággal Szármáira. [Gyűrűspecsét]