Bánkúti Imre: Pest–Pilis–Solt vármegye a Rákóczi korban I. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 2. (Budapest, 1997)

1707

426 voltának, és minden bizonnyal azt végezvén, conludáltak is, hogy három ezerig való rácsággal Kőrös Várása elrablására mennél hamarab felcsap­janak. Amint hogy Szegedi Commendans ezen operatiojokra mumtiot, olmat és két mása puskaport ki is adót. Melyet ugyan Vulin Deákja (a' ki magyar fiú), Becsei 3 Hadnagyai vittenek vala. Amely Vulin obersternek magyar Deákja Szegeden lévő attyafiának titkon megjelentette, hogy Kőrös rom­lására vinnék azon munitiot és kérte is azon atyafiát, hogy Kőrösre, vagyis Kecskemétre sub rosa titkon írassa meg. De hála Istennek (kit vártunk ugyan, mint halat a horogra), még eddig intacte megmaradót ezen megírt Váras, nem tudom, ezután mire segít az Isten, de kiteszek a' Nemes Jássággal, a' mit vékony erőnkel véghez vmetünk édes Hazám mellet. Jólle­het ugyan, emiétet Halassi Nótárius Uram feligyekezetit és Kőrös Várasára való szándékát affirmálya ezen ellenségnek, de még sohult olly gyülekezte nincsen, kitűl így enyire tarthattunk volna; hanem a postáknak gorombasá­gok és simplicitássok indítottak így enyire fel bennünket. Mindazon által, ha csak feltett célya vagyon ezen Varasnak feldúlására, rövid idő alat, legfő­képpen még a' holdvilág tart, megpróbál, szükség a szüntelen való serény jó vigyázást végben vinnünk. Továb is mit méltóztatik Excellentiád parancsol­ni, ha életem elfogy is, kész vagyok minden ártalmas operatioja ellen őrt állanom. De reliquo kívánom, ezen írásom talállya Excellentiádat kívánt fris jó egésségben. Raptim Körős die 7. Mensis Novembris Anno 1707. Excellentiádnak mindenkori kész köteles alázatos szolgája Szent Miklósy János m. p. P. S. Excellentiád gratiajábul Nemzetes Vitézlő Sőter Tamás Oberster Uram után is írtam, hogy ezen gonosz hírre nézve viszafordulna s magamra válolván az evictioját. Tudom s remélem, Excellentiád ily szükséges opera­tiora nézve nem difficultálya. Azomban azt is írhatom Excellentiádnak, hogy most actualiter azon sütőaszonyokat Szegedi Commendans bevitette Szegedre, a'kikel sűtetett, midőn Rabutin általment volna Szegednél. 1. Sic! De mivel itt értelemszerűen a rácokról van szó, tehát: operatiojukat. 2. Zsablya, a Határőrvidéken. 3. Óbecse, szintén Határőrvidék.

Next

/
Thumbnails
Contents