Bánkúti Imre: Pest–Pilis–Solt vármegye a Rákóczi korban I. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 2. (Budapest, 1997)

1705

274 Szolnokban is már egynehány rendben leveleimet küldöttem, semmi válaszom egyre is, most kétt rendbeli katonáim vadnak oda, hihető, hogy reám nem akadnak, mert eöt s hat fele is vagyunk szélyel az Pusztában. Az ellenség sem hiszem, hogy tudna valamit ezen hadnak itten létében, mivel nagy corpust még sehol nem mutattam ki. Csak elláttam, nem kevéssé ütközőt meg Német Uram ezen dolgok folyásában, hogy senki ellenne nem áll, ellenséget nem lát, az föld minden fele puszta, sehonnai hamis parolájára nem comperiálnak. Kire éjei nappal vigyáztatok, bár csak egy akadgyon kezembe, az katonákal nyársoltatom fel, az helyet penig felégettetem. Hirléli azt is, hogy Budárul vagy Földvárrul hoznának élést uttánna, de fides penes authorem, nem hagyván ottan semmi népet, ki kísérné, nem tudom. Szűcs Jánosnak parancsolva vagyon, arra is vigyázón, Pest elein sem árt. Nagyságod méltóztassék parancsolni az Vármegyéknek, készítsék élett­jeket és hova hamaréb vessenek bé, hogy ha valamerre fordul ezen német, pusztulással vexálhassuk és fogyaszthassuk, majd az üdő is reá jön, nem kell neki harc, harcol az Isten értünk. Ezzel Nagyságod kegyelmességében ajánl­ván magamat. Maradok Nagyságodnak alázatos szolgája Károlyi Sándor. Györgyei Pusztán 4 23. Septembris Vesperi 1705. Az setétség miá 24. Septembris. P. S. Mivel már az Jászságot haza szállítom holnap, Postát kell állítani Fénszaruban, Berénben, másként az Pusztán fel nem talál hamar az Nagyságod parancsolattya. Die 22. költ Nagyságod levelét ez órában veszem. 5 Kegyelmes Uram, által az Tiszán mind az egész had nem szükséges, úgy az Györki Pálal való conjunctio sem, hanem mikor annak üdéje leszen, tudom én, hanem Szeged fele is uttánna bocsátok. Csáki Mihály Uram szinte most érkezek, leszen gondom reá. Az nagy esső és köd miá még ma fel nem vehették portásim, ha helyben vagyon-e, vagy megindult, vadnak ugyan egynehány fele portásim. Szolnok iránt micsoda szándékai legyen Nagyságod, nem tudhatom, jó az minekünk ottan. 1. Rákóczi ezekben a napokban öt levelet is írt Károlyinak. KO V. 294-295., 277-299. 1. ill. AR I. 416., 417^19.1. 2. Gróf Eszterházi Antal Lőrinci táborából 1705. szeptember 21-én értesíti Károlyit, hogy tegnapi napon Bottyán Jánost 3000 lovassal Galgagutáról hozzá irányította. KO V. 295-296.1. 3. T. i. az aradi rác lovasság csatlakozását és egyesülését a német táborral. 4. Ma: Tápiógyörgye. 5. Szécsényi tábor, 1705. szeptember 22. KO V. 297-298. 1. és AR I. 418-419. 1. Rákóczi aznap még egy levelet írt Károlyinak. U.o. 299., ill. 417-418.1.

Next

/
Thumbnails
Contents