Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi kara / Pécsi Orvostudományi Egyetem - ülések, 1950-1951

1951. március 19., 1950/51. tanév hatodik rendes ülése - Az elnök az ülést megnyitja. - Távolmaradtak felsorolása. - Miniszteri leiratok: - Tanulmányi ügyek: - Elnöki bejelentések: - Magántanári ügyek: - Segédtanszemélyzeti ügyek: - Folyó ügyek: - Berekesztés: - 15. Az ülés berekesztése.

* 4 ­A felsőbb évfolyamoknál gyakran ta­pasztalható, hogy az ugyanazon tárgyból egymás után tartott 2 órás elméleti elő­adások utolsó félórájában a hallgatóság figyelme és érdeklődése erősen lecsökken, annak dacára, hogy a két órás előadás közben a szokásos szünetet is megtartják. Ez kiküszöbölhető volna, ha a két órás előadás helyett egy-mésfél órás előadáso­kat tartanánk, főleg azokon a helyeken, ahol a tanszékek egymáshoz közel vannak, vagy ugyanazt a tantemet használják. d./ Hogyan folyt a félév folyamán és a vizsga időben a tanulmányi munka, mily eredményeket értek el és mi az oka ezeknek az eredményeknek. A dékán a tanitás megkezdése előtt diákgyülés keretében ismertette a refo: mot, rámutatva annak jelentőségére és felszólította a hallgatóságot a reform szellemében való tanulásra. Ezen kivül az elmúlt év hibáit kiküszöbölendő, a Pártszervezet irányitásá val a DISz is a tanév elején diákgyülés keretében hivta fel a hallgatóság fi­gyelmét a folyamatos tanulás fontosságára. A Pártszervezet ilyen irányú tevé­kenysége az egész I.félév folyamán megnyilvánult. Az elmúlt félévben az egyes intézetek rendszeresen tartottak próbakollokviumokat. Mindezek eredményeképen a félévvégi kollokviumok általában jól sikerültek. Szükséges megjegyezni, hogy a próbakollokviumok rendszere bevált és ennek fenntartása a jövőben is célszerűnek látszik. Ezzel, valamint a DISz fokozott nevelő munkájával biztosítani kell a rendszeres tanulást, az évvégi szigorlat sikere érdekében. A kollokviumok előtt minden intézet ismétlő kurzusokat tar­tott, melyen a hallgatóság több helyen nagy számmal vett részt. Meg kell azon bán jegyeznem, hogy az anatómiai, kémiai, biokémiai, illetve mikrobiológiai ismétlő kurzusokon a hallgatóság érdeklődése igen kisfoku volt. A vizsgák előtti ismétlésekkel kapcsolatban az értekezleteken megállapít ható volt, hogy azok fenntartása helyes és a jövőben is alkalmazandó, azonban a professzoroknak és az oktató tanszemélyzetnek többször rá kell mutatniok az ismétlések jelentőségére és tudatosítani azt, hogy a félévvégi ismétléseknek nem az a célja, hogy azokon az év folyamán folyamatosan nem tanuló hanyag hallgatóknak az egész évi tan/anyagot pár hét alatt felületesen megtanítsa, hanem az anyag rendszerezése; a súlyponti kérdések megjelölése, amelyelmek tudása elengedhetetlenül szükséges a szigorlat sikeres letételéhez es a felső évfolyamok tökéletes tananyagának megértéséhez és tökéletes elsajátításához. Ugyanakkor a DISz erőteljes nevelő munkájának arra kell irányulnia, hogy a hallgatóság folyamatosan tanuljon és ne számítson az anyagnak csak az évvégi ismétléseken való elsajátítására.

Next

/
Thumbnails
Contents