Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi kara - ülések, 1947-1948

1947. november 21., 1947/48. tanév harmadik rendes ülése - Az elnök az ülést megnyitja. - Távolmaradtak felsorolása. - Miniszteri leiratok: - Rektori átiratok: - Rendkívüli tanári címmel való kitüntetése: - Magántanári ügyek: - Sgédtanszemélyzeti ügyek: - Folyó ügyek: - Hallgatói ügyek: - Berekesztés: - 36. Az ülés berekesztése.

B./ Rektori_átiratok. XIV. Laboratóriumi dijak felosztása, dr.óholnoky nászló ny.rk.tanár, elő­adó ismerteti a szegedi tudományegyetem mathematikai és természettudományi kará­nak a laboratóriumi dijak felosztására vonatkozó határozatát, amelyet karunknak állásfoglalás céljából küldött meg. A határozatban a kar arra kéri a V.E.M.urat, hogy a progresszív laboratóriumi*díjön felül még pótdijat is szedhessen, amely­nek összege félévenként és hallgatónként nem haladhatja meg a 20 Ft-ot. Rövid megbeszélés után a Kar egyhangúlag elhatározza, hogy csatlakozik a szegedi tudományegyetem felterjesztésé­hez és kéri a V.K.M.Urat, hogy engedé­lyezze laboratóriumi pótdijak szedését, XV. Tudományegyetem elnevezése körül követendő egységes eljárás. Elnök a V.K.M.Ur a tárgyban a jogi kar kezdeményezésére hozott tanácsi bead­ványra adott 150o332/1947.sz.leiratában ! * közli, hogy korábbi fag állásfoglalásán nem kiván változtatni. Az ügyirattal a Tanács még nem foglalkozott. Tudomásul szolgál. XVI. Társkari előadások tartása. Elnök ismerteti a Tanács II.rendes ü- lésén hozott határozatot a régebben szokás­ban volt társkari előadások felújításáról. A jövő tanévi költségvetésben a kiadások fedezésére megfelelő összeget kiván beál­lítani, jelen tanévben pedig kívánatos lenne, ha Sopronba hivatalos ügyben utazó, vagy onnét Pécsre jövő egyetemi tanár az alkalom kihasználásával előadást tartana. C./ Rendkívüli t^^i_ci^el_való_kitün­mm ama mám tét és^ XVII. dr.Koczkás Gyula magántanár rend­kívüli tanári cimmel való kitüntetése. Elnök bejelenti, hogy a folyó évi II. rendes kari ülés határozata értelmében Tudomásul szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents