Erzsébet Tudományegyetem / Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi kara - ülések, 1946-1947
1947. január 17., 1946/47. tanév ötödik rendes ülése - Miniszteri leiratok: - Rektori átiratok: - Elnöki bejelentések: - Rendkívüli tanári címmel való kitüntetés: - Magántanári ügyek: - Segédtanszemélyzeti ügyek: - Folyó ügyek: - Hallgatói ügyek: - Berekesztés: - 1. Az elnök az ülést megnyitja. - 2. Távolmaradók felsorolása.
értük: azt,hogy azok a magántanár urak is illő tiszteledijban részesüljenek,akiknek a collégiumait kevesebb hallgató vette fel,viszont a másik félösszeg felosztásánál a hallgatók létszámának figyelembe vételével honoráltuk a magasabb létszámot is. Tisztelettel javaslom,hogy a mostani felosztásnál xü&c ne alkalmazzuk ezt az alapelvet,mert egyrészt 9o5.-Ft-ból a- zoknak a magántanár uraknak,akiknek kevés hallgatójuk volt»nevextségesen kis összeg jutna»másrészt ebből az összegből a magántanárok értékes munkássága illő módon úgy sem dijazható.Javasolom tehát,hogy a felosztás alapja,függetlenül a hallgatók létszámától,a heti óraszám legyen. A Kar az előadói javaslatot egyhan-1 gulag elfogadja és az egyes megántanáro] nak a heti óraszám alapján a következői összegeket utalja ki: Név: Heti óra szám összeg: dr.Barla Szabó Jenő 2 45.2o ? dr.Bari Zsigmond 2 45.2o dr.Deák Barna 2 45.2o I dr.Bonhoffer Szilárd 5 113.— I dr.Frigyér László 2 45.2o dr.Halász Mihály 2 45.2o j dr.Kanizsai László 2+1 67.3o 1 dr.Martin János 1 2 45.2o dr.Oravecz Pál 2+2 9o.4o H dr.Sivó József 2 45.2o ti dr.Somogyi G-yula 2 45.2o dr.Szekér Jenő 3 67.8o dr.Szellő Ferenc 2 45.2o ii dr.Szüle Dénes 3 67.8o » dr.Tóth Géza 2 45.2o " dr.Tuzson Pál 2 45.2o n Öss zesen : 9o4.— J XXIV.Az elnök közli,hogy a progressiv tandij miatt szükségessé válik,hogy a hallgatóink tanulmányi eredményét beiratkozásuk előtt megállapítsuk.Kéri a Kar tagjainak véleményét,hogy a tanulmányi eredmény milyen elvi alapon állapíttassák meg ? A hozzászólások elhangzása után, a Kar elhatározza,hogy a tanulmányi e redmények a következő elvek alapján ál|. pittassanak meg : ___