Erzsébet Tudományegyetem Orvostudományi kara - ülések, 1945-1946
1946. július 26., 1945/46. tanév tizedik rendes ülése - Az elnök az ülést megnyitja. - Távolmaradók felsorolása. - Miniszteri leiratok: - Rektori átiratok: - Tanszéki ügyek: - Magántanári ügyek: - Folyó ügyek: - Hallgatói ügyek: - Indítványok: - Berekesztés: - 19. Az ülés berekesztése.
11- 18 Ha a kórházakat as orvosi fakultások köré csoportosítjuk, elérhetjük azt, hogy a gyakorié orvost is bensőségesebb kapcsolatban tartjuk az orvosi ismeretek fejlődésével," A beszéd néhány kiragadott mondata alkalmas arra, hogy álláspontunkat élesen megvilágítsa. Sajátságos jelenségeknek lehetünk ma tanúi. Szakszervezeti határozat jött létre, amely kimondja azt, hogy itt Pécsett közkórházra van szükség. Úgy hirlik, hogy Debreczenben is és Szegeden is, tehát épen azokban a vidéki városokban, ahol nagy áldozatok árán léte- sittettek a vidéki orvos egyetemi klinikák és ahol meg volna a lehetőség arra, hogy a helyes kórházi működés és orvosképzés egybeforrjon, - csakúgy, mint Pécsett, - az egyetemi orvosi fakultásoktól független kórházszervezetet óhajt a népjóléti minisztérium kiépíteni. A mai fejlődés épen az ellenkezőjét kivánja, t.i. azt, hogy kórházakat és orvosképzést egységes . vezetés alá kell állítani, "Bizonyos körökben, mondja az angol miniszter, az a törekvés észlelhető, hogy védelmükbe vegyék a kis kórházakat, de minthogy ahhoz, hogy egy kórház feladatát hatékonyan teljesítse a speciális osztályok egész sorával kell rendelkeznie, ez keresztülvihe- t etlen, léét, néha igen szorosan egymás mellett fekvő közkórház, legtöbbször teljesen feleslegesen ugyanazon speciális kórházi működést látja el és ezáltal fontos szakterületek nem jutnak korházi ellátásban." Valóban egyetemi klinikáink fejlődési foka még sok kivánni valóthhagy hátra. Még nem rendelkezünk számos olyan speciális kórházi működéssel, amelyekre pedig hatékony működésünknek érdekében feltétlenül szükség van. élég, ha rámutatunk arra, hogy számos fontos technikai ,