Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1941-1942

1942-06-26 / 1941/42. tanév nyolcadik rendes ülése

március hó 27-én tartott VI. rendes ülésében a mellékdíjak szabályozásá­val kapcsolatban a 10 /-os magántaná­ri tandíjjutalóknak a karok közötti megosztása ügyében úgy határozott,hogy a szüneteltetett bölcsészettudományi kart illetett 30 $-ból 1/3 rész a jo­gi karnak, 2/3 rész pedig az orvoskar­nak bocsáttassák rendelkezésére,vagy:s eszerint a 10 $-os magántanári tandíj - jutalók teljes összegének 35 /-a a jog- és államtudományi kart, 65 /-a pedig az orvostudományi kart illeti. Az egyetemi Tanács ezt a gyakor­latot a jelen tanévben, igy a II.tan­félévben is a legutóbb, f. évi május hó 29-én, tartott VII. rendes illésében hozott határozatával fenntartotta. Tekintetes Egyetemi Tanácsi Amidőn a Tanács ezt a határozatát elsőizben meghozta, a szüneteltetett bölcsészettudományi kar itt maradt és azóta is előadásokat tartó magántaná­rainak tandijjutalékáról, illetőleg honoráriumáról nem gondoskodott, le­gyen szabad tisztelettel megjegyeznem, hogy ez, az előadást tartó bölcsészet­tudományi magántanárokra nézve,- akik közül az egyiknek szép számú hallgat6­-17-

Next

/
Thumbnails
Contents