Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1939-1940
1939-11-29 / 1939/40. tanév harmadik rendes ülése
kentés nem vonatkoztatható már a félévi 1520 pengő alá sülyedt tandijjutalékra! Jelenleg tulajdonköp ezen a ponton kétszeresen meg vagyunk rövidítve . 3/ Utalnunk kell továbbá az 1939. évi március hó 29-én tartott VII, rendes tanácsülésből kifolyólag fölterjesztett 1532/1938-39 ,r .szárára is, ahol az akkori tanács állást foglalt a szüneteltetett tanszékekkel kapcsolatos előadások tartásával megbízott előadók tiszteletdijának kérdésében. Itt olyan semmikép meg nem okolható méltánytalanság érte és éri Egyetemünk összes karait, ill. ezeknek nyilv.rk. és r.tanerőit, amely állandó elkeseredés forrása maradhat. Annál nehezebben érthető az idevágó, joggal sérelmezett hivatalos álláspont, mert a m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a nm. VKM. ur engedélyével éppen úgy történik a szüneteltetett tanszékekkel kapcsolatos előadások tartásával megbízott előadók tiszteletdijának előteremtése, ahogy a mi Egyetemünk is megkísérelte, de tőle eltiltatott: a 10 $-03 magántanári tendijre3znél a magántanárok kielégítése után mutatkozó maradványösszegből nyer ez fedezetet. Méltányosnak tetszik,-48-