Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1939-1940

1939-11-29 / 1939/40. tanév harmadik rendes ülése

lit lyeket u.n. kém-vagy ellenőrző próbák­kal magam is megvizsgáltam, de egyben a tek. i'anáca asztalára helyeztem tet­szőleges további próbák megejthetese célj ából, Az elszámolások rendben vannak. Megbizott könyvtárigazgató továbbá je­lentést tett a légoltalmi intézkedések­ről is, valamint az ezekkel összefüggő költségek fedezésének kérdéséről. Az államtitkár ur e célra a tavalyinál 2000 pengővel magasabb összegű rk.ál­lamsegélyt helyezett kilátásba. Ezért a Bizottság egyhangúlag úgy határozott, hogy a 3zept.-i rk. ülésen kimondott, uj beszerzésekre e3 rendelésekre vonat­kozó zárlatot csak addig kívánja fenn­tartani, mig a fenti felemelt rk.ál­lamsegély folyósítva nincs, azután azonban havi 500 pengő erejéig már uj könyvköttetések és beszerzések eszkö- zölhetok." A bölcsészettudománykari dékán elo- adványának kiegészítéséül a számadás­sal kapcsolatban megjegyzi, hogy az ott elfekvő Blancz-féle számlák érthe­tetlenek, s igy azoknak pótlása szüksé­gesnek mutatkozik. Az előadói előterjesztés fölött megindult eszmecsere után az egyetemi tanács a bölcsészet-42-

Next

/
Thumbnails
Contents