Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1939-1940

1939-11-29 / 1939/40. tanév harmadik rendes ülése

nevelési gyakorlatok ezután fakultative, majd kötelezően a nőhallgatókra is ki­terjesztetett és biztosították azt,hogy a hét hat napján mindig csupán szelle­mi munkával foglalkozó, mindig zárt helyiségben, levegő, fény és testmoz­gás nélkül lényegében egészségtelen viszonyok között élő hallgatóságunk hetenkint kétszer - akarva - nem akar­va - rákényszerült arra, hogy néhány órát tervszerű testgyakorlással a sza- badban töltsön, hygieni^us izomraunkát végezzen, a csoportosan végzett gyakor­latokban felüdöljön és a husza3 élet­eveinek elejéig töretlenül benn marad­jon az aktiv sportolásban. Bz kétség­kívül egészségét, testi jólétét és fej­lődését szolgálta, ami pedig mind sze­mélye, mind a nemzet é3 társadalom szem­pontjából nem kicsinylendő érték. De ugyanekkor ébren maradt érdeklődése a sport iránt, a sportolásnak magasabb szintjéhez jutott, mint amilyenben a középiskolában része volt, végül pedig igen jó alkalmat adott arra, hogy a kü­lönösebb rátermettség esetén annak fel­ismerésével utánpótlási lehetőséget nyújtson az Bgyetemi Áthlétikai Klubnak. a klub ma hazánkban a legjobb ered­ményeket mutatja fel a hasonló egyesüle­tek között é3 európai viszonylatban i3-35-

Next

/
Thumbnails
Contents