Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1938-1939

1938-10-26 / 1938/39. tanév második rendes ülése

megjegyeznem, hogy a rectori irattári hivatalos jelentés szerint ily tartal­mú tanácsi határozatnak a rectori irat­tárban nincs nyoma. Ugyanigy nincs / nyoma annak az állitólagos 1931-32. tanévi tanácsi határozatnak sem, amely­re folyamodó támaszkodik. Ugyancsak kívánatosnak jelzi neve­zett előadó ezen mü kiadását, folyamo­dó által felhozott indokokon felül azért is, mert - felfogása szerint - "pótolná a már évek óta ki nem adott egyetemi évkönyveket is." 3z utóbbi megáilapitás súlyos vád­nak tekinthető az egyetemi tanácsnak ezen a téren tanúsított eljárásával szemben. Tény az, hogy egyetemünk év­könyvei több tanév adatait összefoglal­va szerény terjedelemben jelentek meg. De ezen kétségtelen hiányosságnak ki­küszöbölésére nem tekinthető megfelelő útnak ily természetű magánvállalkozás­nak jelentős anyagi támogatásban való részesítése, hanem inkább a jövőben az egyetemi évkönyveknek tanévenkint és gazdagabb tartalommal való kiadása. Az ismertetett előadói javaslatot az egyetemi tanács egyhangúlag elve­tette és helyette Gorka Sán­dor ár. egyetemi ny.r.tanár, akkori-16-

Next

/
Thumbnails
Contents