Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1938-1939
1938-11-05 / 1938/39. tanév első rendkívüli ülése
k ?0 s igy nem fogja-e az egyetemi autonómiát sérelem érni, dr. EYSSEN TIBOR miniszteri tanácsos ur kijelentette, hogy a vizsgálat sor'n az egyetemi autonómia a legmesszebbmenően figyelembe fog vétetni; a vizsgalat igy1 megindult és kezdetben kizárólag csak a tandíjbevétellel és annak felosztásával, illetve felhasználásával foglalkozott,- 28-án déli 1 órakor azonban rí akart térni az egyetem által létesitett úgynevezett "alapokénak, vagyis az egyetem autonom bevételeinek s azok felhasználásán^ megvizsgálására is; erről tudomást szerezve, magihoz kérette dr. EISSEN TIBOR miniszteri tanácsos urat, előtte az egyetemi autonómiára hivatkozással tiltalcozását jelentette be az egyetem autonom alapjainak felülvizsgál<?aa ellen,- mire a miniszteri tanácsos ur közölte, hogy mivel a miniszteri rendelet értelmében a quaestorában kezelt összes alapot is vizsgálat tárgyává kell tennie, a maga részéről nem mellőzheti ezen bevételeknek és azok hovaforditásának megvizsgálását,- a tiltakozásra való tekintettel azonban a vizsgálat folytatását felfüggeszti és a tiltakozásról dr. SZILY Kf.UífjJ államtitkár ur- 5 -