Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1938-1939

1939-06-24 / 1938/39. tanév tizedik rendes ülése

te tek magyaros jellegű egyenruhával lát­tassanak el, minden Tudománykar elvben szívesen elfogadja. Ami az ezekre való fedezet kér­dését illeti, az indítványt tevő jogi kar a fedezetet a saját segélyalapjá­ból kívánja venni, amihez azonban tudni kell, hogy nevezett Karnak mindössze 5 altisztje van. Az evangélikus-hittu­dományi kar, amelynek, úgy tudom, mind­össze két altisztje van, az említett fedezetet a ruhát készíttető egyetemtől várja. Az Orvostudományi Kar pedig hangsúlyozza, hogy 49 altisztje van, akik mindegyikének, a jogi kari költ­ségvetés szerint, a ruha 110 P-be, ösz- szesen tehát 5390 P kerülne, amely ösz- 3zeget pedig az orvoskar, segélyalapja nem lévén, sehonnan 3em tudja előterem­teni. Ezért indítványozza; tegyen az egyetem Tanácsa az illetékes miniszté­riumnak előterjesztést, hogy - mint az a világháború előtti időben i3 volt - az altisztek ruháinak beszerzésére al- tisztenkint ruhasegélyt engedélyezzen. A bölcsészet-, nyelv- és törté­nettudományi Kar végül a fedezet kérdé­sében semminemű nyilatkozatot nem tett. A ruhák minemüségére a Karok kö­zül - igaz, hogy eziránt hozzájuk kér­-31-

Next

/
Thumbnails
Contents