Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1938-1939

1939-05-24 / 1938/39. tanév kilencedik rendes ülése

y?? oktatásügyi minisztérium kilátásba he­lyezett támogatása alapján - mondja bölcsészettudomanykari dékán - komolyan szó lehet arról, hogy a nyári egyetemi tanfolyam Keszthelyen ebben ez evben is megtartassák, annál is inkább, mert er­re a nyárra Pécsett a tanács sem terve­zett nyári egyetemet. Javasolja ezért, segitse a tanács a nyári egyetemet leg­alább ezzel, hogy augusztusban olyan hallgatókat utal be az üdülőbe, akik egyúttal a nyári egyetem hallgatói is. Megjegyzi még bölcsészettudomány­kari dékán, hogy egy pécsi lapnak a nyá­ri egyetemre vonatkozó közlése a bölcsé­szettudományi kart külön emliti, mint a tanfolyam rendezőjét, erre azonban az il­lető lapnak semmi alapja sem volt, s ezt helyre is fogja igazittatni. Dr. Scipiades Elemér prorektor meg­jegyzi, hogy a bölcsészettudománykeri dékán felszólalása érdemben csak a napi­rend II, 3.pontja alatt felvett "Keszt- helyi Nyári Egyetem ügyé'*-vel kapcsolat­ban tárgyalható, miért is inditványózza, hogy a tanács ezúttal térjen felette na­pirendre és az elnöki javaslattal kap­csolatban hozza meg határozatát. Rövid eszmecsere után az egyetemi tanács a prorektor in­dítványát magáévá teszi, s egyben kimondja, hogy az elnöki javaslatot elfogadja és abban az értelemben ha­tároz .-16-

Next

/
Thumbnails
Contents