Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1938-1939
1938-09-26 / 1938/39. tanév első rendes ülése
>5~ Ezen határozat alapján állíttattunk tehát, tekintetes Tanács, azon feladat elé, hogy az 1938-39. évi rector rendelkezési alapját mai ülésünkön megállep iteuk. Hogy most ehhez útmutatást sze rezzünk tisztelettel közlöm, hogy tavaly a quaestura hivatalosan összeállította, vájjon a tandíjjovedelemnek hány százalékát tette ki a rectori rendelkezési alap az előző két rector, tehát Prinz és Dambrovszky urak idején, mikor is sz tűnt ki, hogy ez alap közép értékben 5.27 /£-ot tett ki. Ez alapon tehát ez előadó /Gorka prodékán ur/, a Quaestor előterjesztésére, azt indítványozta, hogy az 1937-38-ik tanulmányi évben & rectori rendelkezési alap a középértéknél mutatkozó említett 0.27 ^-os többlet törlésével kerek 5 ^-ban állapitaesék meg. Ezt a Tanács egyhangúlag, tehát benne a bölcsészkari beadvány egyik indítványtevője, Halasy-Nagy József prodékán ur is, megszavazta. Tudni kell azonban, hogy a rendelkezési alapra még ez az 5 % sem fizettetett ki»hanem csak 4.86 %, tehát a két előző rectoréhoz képest nemhogy több, hanem kb. 1/2 $-al kevesebb. Ez az összeg pedig mint 3./ a becsatolt quaesturai-35