Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1938-1939

1938-09-26 / 1938/39. tanév első rendes ülése

Vb sekhez, hanem alaposan tájékozódott a quaestura számadásaiban e kérdések felől, az tudja, hogy a tandíj jutalék esésének, a Dambrovszky-iéle II* félévtől kezdve, a hallgatók számának csökkenése volt az oka, úgy mint egyszer már az 1926-27-ik év II. felében, Gyomlay rector idejében, mikor is a tandijjutalék 350 P-ig esett. Ugyanez okozta a tandij jutalék esését az én csekélységem rectorsága idején is, amikor az egész tanulmányi év alatt csak 10.8 ,^-al fizettünk ki kevesebb tandij- jutalékot /2721;2892/ mint az előző 20 #-al nagyobb rendelkezési alappal rendel­kező rector, tehát pontosan azzal a 10.8 $-al kevesebbet amennyivel az előző évhez képest a hallgatóság is csökkent /269512937/. Mindezekhez pedig még azt is hozzá kell venni, hogy a mult II. félév a tandi j j Övedelem elszámolása szem­pontjából még csonka év is volt, mert, mig az előző években az elszámolás min­dig VIII. 31-én történt meg, azt, minisz­teri rendelkezés /27312/1936-37./ értel­mében, az 1937-38-ik évben már április 30-án kellett megtenni. Az előzőkben tehát volt szerencsém megindokolni, hogy alaptalan volt az i.t, Bölcsészeti-Karban elhangzott fel­szólalás, mely a múlt tanulmányi évben a rectori alap megállapitása módját^sé­-33'

Next

/
Thumbnails
Contents