Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1937-1938
1938-06-24 / 1937/38. tanév tizedik rendes ülése
^9? ülésének ke rétégén folvt le. A kar a kollokviumot egyhangúlag elfogadta e3 a szabályszerű magántanári próbaelőadást 1938. évi május hó 2o-ára tűzte ki. A kar az ezen a naoon tartott IX.rendki- vüli ülésében folyamodónak wa nemzetközi váltójog* cimen tartott magántanári próba előadását meghallgatván, egyhangúlag elfogadta és minthogy ezen befejez ő mozzanatig a folyamodó az egyetemi magántanári képesités elnyeréséhez szükséges összes követelményeknek megfelelt, a kar őt Maz értékpapírok joga1’ cimü tárgykörből a szabályzat 17.§-a értelmében egyetemi magántanárrá képesített nek nyilvánította, egyúttal elhatározta, hogy ezen magántanári képesités jóváhagyó tudomásulvétele é3 megerősítés céljából felterjesztést intéz a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur Őnagyméltó- ságához. A Hector ur Őmagnificentiája 1762/ 1937-38. R. számú intézvénvével a jog- és államtudományi kar ezen felterjesztését nekem adta ki jelentés és javaslattétel végett. Ezen megbizatásómban eljárván^, a jog- és államtudományi karnak ezen magántanári képesítési ügyben követett eljárását, amint az a fentiekből i3 kitűnik, az érvényben levő szabályzattal-15-