Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1937-1938
1938-05-21 / 1937/38. tanév kilencedik rendes ülése
■vH tál, mindössze ennek több szakaszát elhagyja, vagy egyben rnárben módosítja . 3z az ideiglenesnek jelzett Szabályzat azonban mind a mai napig sem államfői, sem miniszteri jóváhagyást nem nyert, úgy, hogy egyetemünknek még mindig nincsen saját Tanulmányi, Fegyelmi és Leckepénz Szabályzata. Fzért ennek a Szabályzatnak megalkotása annyival is inkább szükségessé vált, mert az ideiglenesen, illetve már majdnem egy negyedszázad óta alkalmazott é3, mint említettük, lényegileg a budapesti szabályzat hiányos lemásolásával készült ideiglenes Tanulmányi, Fegyelmi és Leckepénz-Sza- Pdlyzatnak különösen az egyetemi fegyelemre vonatkozó része felette hiányos, így pl. benne a fegyelmi vétségek és ezek büntetései elősoroltatnák ugyan, d^ u fegyelmi eljárásra semmiféle rendelkezést nem találunk, aminek az oka kétségtelenül abban keresendő, hogy idevonatkozó rendelkezéseket a mintául szolgált budapesti egyetemi szabályzat sem tartalmaz. Úgyszintén nem találunk a fegyelmi eljárás lefolytatására nézve 3zaba-56-