Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1937-1938

1938-05-21 / 1937/38. tanév kilencedik rendes ülése

Mindezen felül a kötelező test­nevelés irodái, s a velejáró mozgó felszerelések raktárai, valamint a sportorvosi vizsgáló állomás is a Diákházban volnának elhelyez end ők ab­ban az esetben, ha az épülő torna- csarnokban elhelyezést nem nyernének. Bár mindezek szer intünk feltétlenül a tornacsarnokban volnának elhelyezen- dők. Hogy vájjon e helyiségekről a most épülő tornacsarnokban történik-e gon­doskodás, ezt sajnos nem tudjuk,mert a diákszociális ügyek vezetőit állan­dóan kihagyják abból a bizottságból, mely a tornacsarnok épitésével foglal­kozik. Végül meg kell jegyeznünk, mi­szerint kívánatosnak tartanánk, hogy a Diákháznak olyan udvara legyen, ahol nyáron az egyetemi ifjak tanulhatnának és ahol a meleg évszakban az ifjúsági gyűlések is megtarthatók lennének. Mindezekután, tekintetes Egyetemi Tanács me gállapithatjuk, hogy a Diák­ház sokféle 3 nagyon fontos feladato­kat van hivatva teljesíteni az egye­temi ifjúság körében. Hogy mindebből mit lehetne megvalóaitani, az termé­szetesen a pénzbeli fedezet nagyságá­tól függ. Egyelőre szerényebb keretek­-52-

Next

/
Thumbnails
Contents