Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1937-1938
1938-03-30 / 1937/38. tanév hetedik rendes ülése
javasoltam, hívja fel a tekintetes Tanács a diáküdülőház igazgató-tanácsát átlagos vagy u.n. ^normál"-költségvetés kidolgozására és előterjesztésére. Meg kell azonban jegyeznem és őszintén bevailanom azt, hogy egyéb bokros teendőim között és éppen a diáküdülő aktáival való hosszas elfoglaltságom miatt csak a legutóbbi napokban tudtam sort keríteni a 198. darab melléklettel felszerelt számadás felülvizsgálására és csak e közben jutottam teljes tudatára annak, mily kevéssé rendelkezem egy ilyen számadás felülvizsgálására szükséges tájékozottsággal. Azért - bár teljes bizalommal vagyok a számadást aláíró dr. Mansfeld Géza és dr. Tóth László profé 33zor-kartársaira munkájának tárgyi helyessége iránt - mégis szükségesnek tartom, hogy a számadást a gazdasági és számviteli dolgokban szakszerűen jártas egyén Í3 felülvizsgálja. Legyen szabad ezt ezennel javaslatba i 3 hoznom. Végül indítványozom, méltóztas- 3ék a diáküdülőház igazgatótanácsát felhívni arra, hogy a jövőben ne csak számadást, hanem a diáküdülő életéről és működéséről verbális jelentést is-45-