Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1937-1938
1938-03-30 / 1937/38. tanév hetedik rendes ülése
igazgató-tanácsának 1937. december 11-én Budapesten dr. Pülei-Szántó Endre miniszteri tanácsas ur ügyosztályfőnök hivatali helyiségében tartott ülésén az üdülőház helyzete minden oldalú beható mérlegelés tárgya volt, és ennek eredményeként egyetemünk ezidei Hectora a maga részéről kilátásba helyezte, hogy az egyetemi Tanács elé olyan javaslatot fog terjeszteni, melynek elfogadása esetén az egyetemi hallgatók után esedékes hozzájárulást az eredeti összegre, vagyis félévenként és fejenként 2 pengőre lehetne emelni. Az igazgatótanács őszinte köszönetét mond a Rectorn&k a kilátásba helyezett megértő támogatásért. 8./ 1937. december 13-án dr. Mansfeld Géza ny.r.tanár, mint az üdülőház igazgató-tanácsának elnöke egyetemünk Tanácsához intézett beadványban a diáküdülőház helyzetének ismertetése laposán kéri, hogy a Tanács állitaa helyre a fejenként é3 félévenként 2 P-nyi hozzájárulást, meleg szavakkal hivatkozva a diáküdülőház fennállásának e3 működésének diákszociális jelentőségére . Az igazgató-tanács elnökének-35-