Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1937-1938
1938-01-26 / 1937/38. tanév ötödik rendes ülése
m . rulni, hogy méltóztassék a tekintetes Tanácsnak a szegedi társegyetem feliratában foglalt elvi álláspontot magáévá tenni. Bár valamennyi tudomány karunk kívánatosnak jelezte a ssóbanf orgó ügyben egyetem - és minisztérium közi értekezlet tarta3&t>, amint a^t a szegcui ts.rs — egyetem felirata a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól kéri, - mégis a magam részéről kezdeményezői eg a fennf orgó kérdésben az egye teil hatóságok részéről való megbeszélést és tárgyalást tartanám kívánatosnak és ebből egyenlőre a többi minisztérium képviselője nem venne részt, lippen azért a in. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézendő feliratban ennek kiemelését javasolom. A szegedi társegyetem felterjesztésében az egyetemi bajtársi és egyéb egyesületek ellen felhozott észrevételek általában helytállók. Mégis nem fogadható el az az álláspont, a iránt arra egyetemünk jog- és államtudományi kara nyomatékosan reámutat, hogy az egyetemi egyesületi életben mutatkozó fogyatékosságnak egyik oka a felekezeti alapon való egyesületi szervezkedésben áll. Ugyancsak teljes mértékben helytállók tudoraánykaraink részéről kimerítően felsorakoztatott egyéb észrevételek.-21-