Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1936-1937

1936-10-28 / 1936/37. tanév második rendes ülése

szobája bútorok elhelyezésére Demkó Belánszky Tibor hadnagy részére lett átengedve díjmentes használatra. A diák­szociális alap érdekének szemelőtt tar­tása esetén Demkó Belánszky Tibor had- naggyal megállapodás lett volna köten­dő, hogy az általa bútorok elhelyezése céljából igénybevett helyiségek után megfelelő Összegű használati dijat fi­zessen. 3. Nyomtatvány alap. Észrevétel tárgyát képezi, hogy a nyomtatvány alap terhére, amelynek az idevonatkozó tanácshatározat szerint az a rendeltetése, hogy a beiratkozási nyom­tatványok, egyetemi kiadványok és a gaz­dasági hivatal utján be nem szerezhető nyomtatványok és irodai felszerelések költségeire szolgáljon, vagyis amely alapból kizárólag az u.n. dologi kiadá­sok fedezhetők, szerzői dijak címén, te­hát személyi kiadásokra 460 P lett utal­ványozva, többek között magának az utal­ványozónak javára is. Eltekintve a szabály talanságtól, ezt annyival is inkább kifo­gásolnunk kell, mert az egyetem 22 éves fennállása óta ilyen címen az egyetem Bectora soha egy fillért ki nem utalt, továbbá, mivel az említett 460 P a rec­tori rendelkezési alapból is fedezhető lett volna, mely esetben legfeljebb éti-

Next

/
Thumbnails
Contents